2024. április 20., szombat

Megkéseltek egy férfit

Nyílt utcán támadott meg három férfi egy negyediket Belgrádban

Késelés történt csütörtökön délelőtt Belgrádban, a főposta épülete előtt, a Takovo utcában, amely során egy férfi megsérült. A Kurir napilap információi szerint három férfi támadott meg egy negyediket, majd miután megkéselték, elmenekültek. A támadást követően a vérző férfit a mentőszolgálat a Szerbiai Klinikai Központ sürgősségi osztályára szállította, a rendőrség pedig nyomozást indított.

A napilapnak az egyik szemtanú elmondta, hogy az eset a posta mögötti parkolóban, a Szent Mark templom közelében történt:

– A mai fiataloknak semmi sem szent. Még karácsony napján sem tudnak nyugodni, ráadásul a templom közelében tesznek ilyet – mondta.