2024. április 19., péntek

Komoly kihívások előtt az ország

Aleksandar Vučić karácsonyi üzenetében egységre és összetartásra buzdította a népet

A Hilandar monostor fenséges, és annak ellenére hogy a szerb nép előtt nagy és komoly kihívások állnak, meggyőződésem, hogy együtt, egységben, a lakosság érdekében erősebbé és jobbá tehetjük Szerbiát. Krisztus megszületett! - áll Aleksandar Vučić államfő ünnepi üzenetében, amelyet a pravoszláv karácsony alkalmából intézett a lakossághoz a Szent Hegyről, a még Dušan cár által a 14. században ültetett olajfa mellől.

Vučić kiemelte, felemelő érzés volt a görögországi Athos-hegyen (Szent Hegynek is nevezik) található Hilandar és a kolostori apátság körében eltölteni a karácsonyt. Szavai szerint megerősödött, így újult erővel küzdhet tovább Szerbiáért, az ország sikeréért, erejéért és a nemzeti érdekek védelméért.

Ünnepi üzenetében rámutatott, a Hilandaron egyesül a nemzeti, az állami és a szellemi egység, és kiemelte, hogy ennek megőrzésére van szükség az előttünk álló évben.

Vučić megköszönte vendéglátójának, Metodije atyának, a Hilandar igumenjének a vendéglátást, hogy részt vehetett a fenséges istentiszteleten és ünnepi liturgián. Elmondta azt is, hogy Szerbia segítséget nyújt majd a felújítási munkálatokban, hogy két év múlva már ne legyenek a monostor területén munkagépek.

Vučić a pravoszláv karácsony böjtjén utazott Görögországba, hogy a pravoszláv Hilandar monostorban töltse az ünnepeket. Ez egy férfikolostor, ahová nők nem léphetnek be. A szerb államfő a böjti vacsora után részt vett az éjfél utáni istentiszteleten, majd a kora reggeli karácsonyi liturgián is. Tegnap megtekintette a munkálatokat is a Hilandar kolostor komplexumban, amelynek jelentős része a 2004-es tűzeset martalékává vált.

Tegnap a Pravoszláv Egyház a belgrádi Szent Száva-templomban tartotta meg központi ünnepi liturgiáját. Az istentiszteleten felolvasták az egyház üzenetét is, amelyben arra szólították fel a híveket, hogy csatlakozzanak a koronavírus elleni küzdelemhez, tiszteltben tartva ezáltal az élet szentségét. Az egészségügyi dolgozókat Isten gyermekeként említették, akik önfeláldozóan gyógyítják a betegeket.

A Pravoszláv Egyház üzent a Koszovón élő testvérekhez is, illetve szólt a világon élő pravoszláv hívekhez is, arra szólítva fel őket, hogy őrizzék vallásukat, nyelvüket és írásmódjukat, attól függetlenül, hogy melyik országban, melyik kontinensen élnek.

Hosszú évek után az ünnepi liturgiát már nem a kriptateremben, hanem a Szent Száva-templomban tartották meg, ugyanis befejeződtek a munkálatokat.

Az ország több területén az egyház a koronavírus-járványra való tekintettel lemondta a tömeges jelenléttel járó hagyományos szertartásait, így karácsony böjtjén a tölgyfaégetést, karácsony napján pedig a pogácsatörést. Ennek ellenére a kisebb templomokban a hívők több helyen tömegesen vettek részt az ünnepi istentiszteleten.