2024. április 19., péntek

Ösztönző támogatások a szövetkezeteknek

Milan Krkobabić regionális fejlesztéssel megbízott miniszter bejelentette, hogy a már meglévő szövetkezetek 15 millió dinár, az újonnan alapítottak pedig 7,5 millió dinár ösztönző támogatásra számíthatnak.

– Mintegy 50-60 társulásnak nyújtunk segítséget törzsállomány, többéves ültetvény, felszerelés és gépek vásárlására – mondta Krkobabić.

Kiemelte, hogy egy jó házigazda nélkül nincs tisztességes ház, így működőképes szövetkezet nélkül nincs korszerű falu sem. A miniszter bejelentette, hogy január végéig új programmal állnak elő, amelynek célja a társulások megújítása, ezek után pedig pályázatot írnak ki az ösztönző támogatások folyósítására.