2024. április 19., péntek

Tiodorović: Októberig maradnak az óvintézkedések

Branislav Tiodorović epidemiológus szerint a koronavírus-járvánnyal szemben foganatosított intézkedésekhez szeptemberig, októberig is alkalmazkodunk kell, és 2022-be léphetünk csak felszabadultan, egy „jobb forgatókönyv” szerint.

Tiodorović a Blicnek kifejtette, hogy a nyáron sem feledkezhetünk meg az óvintézkedésekről, és rendkívül óvatosnak kell lennünk, mert a védőoltás esetében is másfél, két hónap is szükséges ahhoz, hogy a szervezet megfelelő ellenállóképességet alakítson ki.

– Az oltás megkezdődött, mind többen veszik majd fel, de a szájmaszkokat viselnünk kell továbbra is. Vannak emberek, akik nem vehetik fel a védőoltást, mert allergiásak valamely összetevőjére, és már csak ezért sem olthatunk be mindenkit. Itt van még az is, hogy két dózist kell felvenni. Az első után kialakul 50 százalékos az immunitás, a második után is 90 százalékosat érünk el – mondta Tiodorović.