2024. március 28., csütörtök

Olcsóbb lesz a gázvezetékre való csatlakozás

A tervek szerint két hét múlva kezdődik a megvalósítása annak a projektumnak, amelynek köszönhetően a szerbiai polgárok jutányos feltételek mellett válhatnak a hazai gázszolgáltatás felhasználóivá. Az információk szerint egy háztartás rákapcsolása a gázvezetékre 780 euróba fog kerülni. A sokak számára továbbra is borsos összeget a tervek szerint 36 havi törlesztőrészletben, azaz három év alatt kell kifizetni – írja a Beta.

Az illetékesek szerint a következő két hétben minden bürokratikus akadály elhárítódik a szerződések megkötésének útjából. A projektumban egyelőre az országnak azok a részei érintettek, ahol már kiépített gázhálózat van. Jelenleg további 350 ezer háztartás számára lenne lehetséges a gázvezetékre csatlakozás.

A Večernji novosti napilapnak egy, a nevét elhallgató forrás elmondta, hogy a Srbijagas immár minden jóváhagyással és engedéllyel rendelkezik a projektum kivitelezéséhez. A beleegyezések immár megszülettek a közvállalat és a többi gázforgalmazó, valamint a gázberendezések gyártói között. Az egyeztetések jelenleg akörül folynak, hogy lehetővé váljon a gázhálózatra csatlakozás költségének 36 részletben való törlesztése. Egy kis matek után rájöhetünk, ezért a szolgáltatásért havonta megközelítőleg 21 eurót kell majd fizetniük a polgároknak.

A háztartások gázvezetékre való kedvezményes rákapcsolódásának lehetővé tétele jelentősen függ a különleges létesítmények és a speciális munkáról szóló rendelet módosításától. Ennek megváltoztatása az Építésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozik, a hírek szerint hamarosan sor kerül ennek a rendeletnek kiigazítására. Miután ez is megvalósul a következő hetekben, semmi sem állhatja útját a kedvezményes gázvezetékre csatlakozásnak.

A szóban forgó rendelet módosításával megszűnnek az önkormányzatok gázcsatlakozásra kivetett – 400 és 1200 euró közötti – magas illetékei, amelyek sokakat eltántorítottak a gáz bevezetésétől.

A rendelkezésre álló adatok alapján Szerbiában jelenleg 300 ezren fűtenek gázzal, a tervek szerint 2022 végéig több mint félmillió, azaz 550 ezer háztartásban válik a gáz mindennapi energiaforrássá.