Egy nehézségekkel teli évet követően szinte már természetes, hogy az ember fel sem figyel azokra a hírekre, amelyek a haldoklókról szólnak. Valahogy így volt ez az idegenforgalommal is. Heti szinten tudósítottunk azokról a problémákról, amelyekkel a turizmussal foglalkozók küszködtek. Zengettük a vészharangokat. A teljes csődre figyelmeztető segélykiáltások azonban éppoly hidegen hagyták a közvéleményt, mint az állami vezetést. Valószínűleg jómagam is immunissá váltam volna a napi hírek iránt, ha nem ismerem meg személyesen azokat az embereket, akiket leginkább érintett a világjárvány. Vagy más.
HATÁRZÁRAK UTÁN
Április közepén évről évre körbe járom a Temerin község területén falusi turizmussal foglalkozó családi vállalkozásokat. Ilyenkor általában mindannyian nagy munkában vannak, hisz készülnek az idényre. Többségük tavaly tavasszal, a rendkívüli állapot ellenére is építgetett, szépítgetett: reménykedtek abban, hogy a nyár elejére tervezett programjaik megvalósulhatnak.
A csaknem két évtizedes tapasztalattal rendelkező Vinduló borház tulajdonosa, Dujmovics László azonban már ekkor tudta, hogy a kivitelre és a vendéglátásra vonatkozó terveik nem valósulhatnak meg. A tapasztalt borász elmesélte, hogy még a legrosszabb hozamú években sem csökkent 50 százalék alá a termelésük, tavaly tavasszal viszont a megszokott bevétel 95 százaléka zárlat alatt volt. „Egy relatív tőkeszegény, szorgalmas családi vállalkozás vagyunk, amely normális körülmények között tud működni. Pontosan tudjuk, hogy milyen vegyszerekkel küzdjünk a szőlőbetegségek ellen, a járvány következményei ellen viszont nem tudunk mivel harcolni” – adott hangot elkeseredésének a számtalan elismerésben részesülő borászat tulajdonosa. László borúlátása realitássá változott: az év végéig egy hazai vagy külföldi kirándulócsoportot sem tudott fogadni a borturizmus egyik első meghonosítója Vajdaságban.
Üres vendégágyak fogadtak még július közepén is, amikor a székelykeveiek által felépített falusi paradicsomba érkeztem. A 17 éve működő Öko-rurális Vendégfogadó Házigazdák Egyesülete képviseletében Dani Ernő fogadott. Végigjártuk a fehér leplekkel leterített üres éttermet, a gondosan lelakatolt fogadót, és az éppen felújítás alatt levő diákszállót is: a faluban ugyanis idényenként 6 ezer vendégéjszakát valósított meg azelőtt a szervezet. Dani csendesen, mintegy szégyellve mondta el, hogy tavaly nem érkeztek turisták a korábban sikeresen vállalkozó magyar faluba. Ugyanakkor hangot adott a nehezteléseinek is: „Az idegenforgalmon kívül minden más gazdasági ágazatot támogatott az állam. Szükség is volt arra, hogy megkönnyítsék a gazdák és vállalkozók fennmaradását. Azt viszont továbbra sem értem, hogy azt az ágazatot, amelyet elsőként és legtovább érint a járványhelyzet, miért nem segítik. A gazdáknak ugyanis a rendkívüli állapot ideje alatt is termett a föld, a méhészeknek hordtak a méhek, mi viszont az első naptól kezdve üresen álló ágyakkal várjuk a határok megnyitását és a különböző zárlatok feloldását.”
Székelykevéről visszatérve megtudtam, hogy Szerbiában tavaly több mint 1000 gazdaság foglalkozott falusi turizmussal: a többnyire családi vállalkozások az össz hazai idegenforgalmi bevétel 10 százalékát valósították meg. Mivel július második felében már Aleksandar Vučić államfő megerősítette, hogy további gazdaságélénkítő csomagokra nincs pénz az államkasszában, felkerestem a Tartományi Gazdasági és Turisztikai Titkárságot. A szerkesztőségünkhöz eljuttatott válaszlevelükben világosan megfogalmazták, hogy „a tartományi kormány költségvetésének módosításával összhangban a titkárság május 11-én kénytelen volt visszavonni az idegenforgalmi jellegű pályázatait: forráshiány miatt ugyanis határozatlan időre felfüggesztették a falusi turizmus támogatását”.
SORSMÓDOSÍTÓ FORRÁSHIÁNYOK
Tavaly január elsejétől július közepéig 12 185 vállalkozó jelentette be tevékenységének ideiglenes szüneteltetését Szerbiában: a fájdalmas lépésre leginkább a szolgáltatóipari és vendéglátóipari tevékenységgel foglalkozók szánták rá magukat – állt a Gazdasági Nyilvántartási Ügynökség (APR) féléves jelentésében. Ez idő tájt látogattam el a temerini Buco-tanyára, amely az elmúlt években a környék egyik legkedveltebb kirándulóhelyévé nőtte ki magát. A több mint 200 személyt befogadó, hagyományos stílust őrző épület mellett telepedtünk le a házigazdákkal, miközben a 185 személy részére kialakított, festőien szép kerthelyiségben gyönyörködtünk. A tanya mögött levő állatkertből már csak elvétve hallatszott röfögés, búgás, bégetés, mekegés vagy nyerítés. „A legfájóbb az volt számunkra, amikor kénytelenek voltunk eladni a birkák, a tehenek és a disznók nagy részét azért, hogy biztosítani tudjuk a munkások fizetését. A rendkívüli állapot ideje alatt ugyanis teljesen megállt az élet. Megtakarításunk nem volt, hisz az évek folyamán úgy tudunk gyorsan fejlődni, hogy a nyereséget teljes egészében visszafektettük a vállalkozásba. A kilátástalan helyzetről azzal igyekeztünk elterelni a gondolatainkat, hogy gyerekeimmel szépítgettük az udvart, meszeltünk, javítgattunk” – mesélte lesütött szemmel Klajner Angéla. Párja, Bogdan Miličević hallgatólagosan nyugtázta, hogy komolyan gondolkodnak a tanya végleges bezárásán: „A második csapást már nem tudjuk túlélni” – tette hozzá halkan.
A HALÁLBA INDULÓK KÖSZÖNTENEK!
A megpecsételt emberi sorsok legmegrázóbb tapasztalatát augusztus végén éltem át. Részese lehettem ugyanis annak a csendes sétának, amelyet a régió idegenforgalmi ügynökségei szerveztek meg Újvidéken. A 10 perc a turizmusért – Őrizzük meg az idegenforgalmat elnevezésű megmozdulás keretében több mint 150 idegenvezető húzott maga után üresen zötyögő bőröndöt a tartományi székváros utcáin. A lassú bandukolás közben megismerhettem Dragan Maglovot, Újvidék egyik legidősebb aktív idegenvezetőjét, aki 1976 óta először tengette napjait munka nélkül. „Az idők folyamán területeinken a turisztikai ágazat különböző háborúkat vészelt át, veszélyeztette a sertéspestis és a madárinfluenza is, de mindig találtunk megoldást a különböző helyzetekből adódó problémákra. Abban reménykedünk, hogy egy kis segítséggel a Covid–19 terjedésének következményeit is át tudjuk vészelni” – utalt a tapasztalt ügynök a YUTA számtalan kérelmére, amelyeket a munkahelyek megtartásának érdekében az állami vezetéshez intézett a szervezet...
Üres bőröndökkel próbálták meg felhívni a figyelmet a problémákra a régió utazási irodái Újvidéken (Fotó: Tóth D. Lívia)
… és október elsején működési engedély nélkül maradt szinte minden szerbiai utazási iroda. A tevékenységük végzéséhez szükséges biztosítási kötvényeket ugyanis egyik biztosító sem volt hajlandó kiadni, hisz a járvány miatt a magasan kockázatos kategóriába sorolták a turizmussal foglalkozókat. Felkerestem hát az egyik legismertebb vajdasági magyar utazási iroda, a zentai Domus vezetőjét. Németh András beszélgetésünk folyamán kendőzetlenül vallott a turisztikai ügynökségek kilátástalan helyzetének okairól. Egyértelműen kimondta, hogy: „Nem a koronavírus-járvány teszi tönkre az utazási irodákat, hanem a végrehajthatatlan állami döntések. A problémák ugyanis akkor kezdődtek, amikor a csaknem másfél éve érvényesített idegenforgalmi törvényben észszerűtlen kategorizációt határoztak meg. A rendelkezések szerint ugyanis a legkisebb iroda 1000 utast vihet egy évben nyaralni, és ehhez 200 ezer euró biztosítási garanciát kell letétbe helyeznie.” A tulajdonos egy egyszerű szorzással is alátámasztotta az állítását: a kért 200 ezer euró értékű biztosítási kötvény 24 millió dinárnak felel meg, ami háromszorosa annak az összforgalomnak, amit rendes körülmények között a zentai iroda évente meg tud valósítani. A biztosítók pedig a járványhelyzetre hivatkozva az egetverően magas összegű kötvények kiadását is megtagadták, és a bankok sem voltak hajlandóak garanciát vállalni. Nyomásgyakorlásra egyes pénzintézetek idővel megengedtek, de kijelentették, hogy csak háromszoros lefedettséggel vállalják a fedezetről szóló dokumentumok kiadását. „Magyarán ez azt jelenti, hogy a legkisebb irodáknak is 600 ezer euró értékű ingatlant kellene letábláznia, és kifizetnie a 8400 eurós letétet. Erre mondtam én azt, hogy ha nekem, mint tulajdonosnak ekkora értékű ingatlanom lenne, akkor elköltöznék a Maldív-szigetekre és koktélokat kóstolgatnék a tengerparton, nem pedig turizmussal foglalkoznék Vajdaságban” – adott hangot elkeseredésének a 25 éves tapasztalattal rendelkező tulajdonos.
December elején véglegesen lakat alá kerültek a szerbiai utazási irodák. A bezárt ajtókon az ügyfeleiket tájékoztatták a működésük megszűnésének okairól, és kérték a segítségüket a Morituri te salutant!, azaz A halálba indulók köszöntenek! jelmondattal elindított harcukhoz. A felszólítások szerint a lakosok úgy támogathatják a kezdeményezést, ha az utazási csereutalványok beváltásának módjáról és a kártérítési lehetőségekről az idegenforgalmi minisztériumnál érdeklődnek.
LÁNCOK ÉS LAKATOK CSÖRÖGNEK
Január elsejétől a hosszadalmas bevételhiány miatt a legtöbb szálloda is érvényesítette a 4–6 hónapos ideiglenes munkaszüneteltetést. Georgi Genov, a szállodák és vendéglátósok országos egyesületének igazgatója szerint a munkások elbocsátását a végleges bezárások és az eladások követik. „Az országban működő 402 hotel közül 80 már bezárt. A szállodaiparban 18 500 munkás dolgozott országszerte, akiknek fele máris munkanélkülivé vált” – mondta Genov. Kiemelte, hogy az Európai Unió 161 milliárd eurót különített el a szállodaipar támogatására. A koronavírus-járvány következményeinek enyhítése érdekében 21 ország az ételre vonatkozó 20 százalékos általános forgalmi adót 10-re csökkentette, segítve ezzel a hotelek látogatottságának növelését. A vendéglátósok egyesületének igazgatója szerint hasonló intézkedéseket várnának el az állami vezetéstől a szerbiai szállodatulajdonosok is: az áfa csökkentése mellett az adók és járulékok leírását kérik. Az illetékes minisztériumoktól azonban a mai napig nem érkezett válasz a kérelmeikre – tette hozzá a vendéglátósok képviselője.
***
Látjuk-e már a sorok mögött megbúvó, örömittasan dolgozó takarítónőket? Lelki szemeink előtt megjelenik-e kedvenc éttermünk szakácsa, felszolgálója? Vagy az a munkanélküli utazási ügynök, aki épp a holnapi kenyérre kuporgat össze 40 dinárt? Felfedezzük-e az évtizedek óta harcoló vajdasági család tagjait, akiknek idén nem volt ajándék a karácsonyfa alatt? Értük zengnek a harangjaink.
