2024. március 28., csütörtök

Huszonhat órás képviselő-testületi ülés

Néhány rövid szünettel 26 órán át tartott a verbászi községi képviselő-testület 5. ülése.

Az elmúlt év utolsó ülésén 25 napirendi pontot vitattak meg. A hatalmon lévő koalíció a 2020. év költségvetési módosításáról, valamint a 2021. évi költségvetésről több órán át vitázott az ellenzékkel, ugyanis a Szabadítsuk fel Verbászt Polgárok Csoportja több száz módosítást terjesztett be a 2021-es költségvetésre és egyéb napirendi pontokra, és emiatt több alkalommal hosszú vitára került sor.

Az idei költségvetést ismertetve Predrag Rojević, Verbász polgármestere rámutatott arra, hogy a község pénzügyi helyzete napról napra stabilabb, és hogy a jelenlegi kormány megbízatása végén a kisvárosban biztosan megvalósulnak a beruházási projektumok: − Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány megbénította az egész világot, így községünket is, Verbász nem vett fel hiteleket. Sikerült visszafizetnünk a ránk maradt adósságok nagy részét, hatékonyabbá tettük az állami vállalatok és intézmények munkáját, sikerült fenntartanunk a gazdasági aktivitást, az oktatási és egészségügyi rendszert, és megvédtük a polgárokat a vírus terjedésének nehéz időszakaiban. Az előttünk álló költségvetés amellett, hogy pontosan felvázolja eddigi tevékenységünket, az előttünk álló időszak részletes ütemterveként is vehető, hiszen ismerteti a polgárokkal, hogy az önkormányzati kasszába általuk befizetett pénzt milyen módon költsük el – fogalmazott a polgármester. A részleteket ismertetve elmondta, hogy a 2021. évi költségvetés fő célja a község talpon maradása, ezért igyekeztek eszközöket biztosítani több kapitális beruházáshoz, hiszen az itt élők számára csakis ilyen módon biztosíthatók a jobb életkörülmények. Kifejtette, hogy a tervek szerint az idén a büdzsébe befolyó összeg 1,649 milliárd dinár lesz, ami a múlt évi költségvetés utolsó módosításához viszonyítva 6,52 százalékkal több, ezzel párhuzamosan pedig több támogatás jut a költségvetésből finanszírozott intézményeknek. Az állami támogatásoknak köszönhetően sikerült folytatni a már megkezdett jelentős beruházásokat, különösen a vízellátás és a szennyvízkezelés terén. A Szerb Köztársaság Állami Beruházási Irodája ugyanis jóváhagyta a fennmaradó három település, Kiskér (Bačko Dobro Polje) Ókér (Zmajevo) és Sóvé (Ravno Selo) összekapcsolását a verbászi vízgyárral, így 2022-ig a községhez tartozó összes faluban ugyanolyan vízminőséget biztosítanak, amilyent Verbásznak.

−A verbászi vízvezeték-hálózat egy részének felújítására 91 millió dinárt, a Verbász és Kucora közötti csövek lefektetésére 216 milliót, a Svetozar Miletić Általános Iskolához, továbbá a Július 4-e középiskolához vezető gázvezeték kiépítésére 16 millió dinárt irányoztunk elő. Újsóvén új kultúrotthon épül (216 millió dinár), a verbászi városi stadion felújítása 16 millióba, az ókéri általános iskola felújítása 70 millióba, a Žarko Zrenjanin Gimnázium felújítása pedig a tervek szerint 55 millió dinárba kerül. A legfontosabb tervek között szerepel egy körforgalom kiépítése a Tito marsall utcában, erre 55 millió dinárt irányoztunk elő, de itt van még a verbászi színház, a Slajsznál lévő strand, az Általános Kórház, a kucorai Idősek Otthona és az ókéri kultúrotthon felújítása is – sorolta Predrag Rojević.

A maratoni ülésen elfogadásra került többek között Verbász község 2021-re vonatkozó területrendezési tervezete, a község építkezési területeire vonatkozó, a 2018−2022-ig terjedő középtávú program módosítására tett javaslat, határozatot fogadtak el Verbász község fenntartható fejlődési stratégiájának elfogadásáról szóló határozat érvényességének meghosszabbításáról a 2014 és 2020 közötti időszakra, elfogadták továbbá a Standard Közvállalat, a Danilo Kiš Könyvtár, a verbászi Művelődési Központ, a Szociális Központ, a Gerontológiai Központ, a Drago Jovović Testnevelési Központ munka- és pénzügyi tervéről szóló javaslat is.