2024. április 19., péntek
EGY EZOTÉRIAI TANÁCSADÓ NAPLÓJÁBÓL

Visszatérő átok

A rovatban részleteket találhatnak azokból a beszélgetésekből, amelyeket az eltelt 20 év folyamán jegyeztem fel. Minden történet valódi, csak a neveket változtattam meg, a klienseim iránti diszkréció miatt. Bizonyára mindenki talál majd valami hasznosat a maga számára.
– Egyszer le lett véve rólam az átok, ám most úgy érzem, hogy az visszatért. Létezik-e, hogy visszatér az átok, pedig már le lett tisztítva?
– Persze, hogy létezik. Amikor ránk telepszik az átok, bekerül az auránkba, megsérti, kilyukasztja azt, szinte lepecsételi, lenyomatot hagy benne.
– Tulajdonképpen mi is az az aura?
– Testünket áthatja és körülveszi egy aurának nevezett energiafelhő, amely föltölt és védelmez. Ha károsodik, megbetegszünk, ha elfogy, meghalunk. Az embert tojás formában veszi körül. Rétegeinek száma hét. Az aura feladata az, hogy védje a testünket a külső energiáktól. Alapvetően minden gondolat vagy érzés energiát mozgósít pozitív vagy negatív irányban. Ezen energiák ellen véd bennünket az auránk. Amikor eltávolítjuk auránkból az átkot, vagy bármilyen negatív energiát, akkor a lenyomat még ottmarad. Mint ahogyan a tollpárnán is ottmarad a nyomás helye, az ellaposodott forma. Ez nem jön magától helyre, tenni kell érte. Fontos, hogy ne hagyjuk üresen ezt a helyet, hanem a helyébe tegyünk valami pozitívat. Ha ezt nem tesszük, akkor nagyon könnyen visszafészkel a negativitás, elég, ha bárki rosszat kíván nekünk, de akár az is elég, hogy saját magunk, saját negatív gondolkodásunkkal, szokásunkkal vagy félelmünkkel hozzájáruljunk, hogy visszatérjen a rossz energia. Ezért kell feltölteni pozitív energiákkal ezt a megüresedett helyet, vagyis be kell foltozni az aurát, hogy ne legyen rajta többé lyuk. Van néhány módszer, amellyel ezt megtehetjük.
– Szeretném megtudni, mi minden tehet kárt az aurában, az átkon kívül.
– Az auránkra igen erősen hat érzelmi és lelki állapotunk is. A hosszú stresszállapot, a megterhelő érzelmi megrázkódtatások, az aggodalom, a félelem és a többi negatív érzelem mind károsítják az aurát. A legyengült aura miatt fáradékonyabbak leszünk. Ha ez sokáig tart, lyukak és szakadások keletkeznek az auratér szövetében. Ekkor egészségi és magánéleti problémák is jelentkeznek, vagy ha voltak, akkor fölerősödnek. No meg ne feledkezzünk meg az örökölt átkokról sem, a családi átkokról, melyek hét generáción át hatnak, de ott vannak a fekete mágiák is, melyeket egy személy tesz rossz szándékú, fekete mágiával. Az elementárok olyan energiaformák, amelyek már maguktól léteznek, a sok emberi szenvedésből keletkeztek, vagy valaki rossz, irányított szándékából, de a szellemek, ritkábban démonok is támadhatják a legyengült aurával rendelkező személyt. A negatív energia a mindennapi életben bármilyen formában megnyilvánulhat, a különböző betegségektől, balesetektől kezdve olyan rögzült viselkedésformákig, amelyek megakadályozzák, hogy jó viszonyban legyünk másokkal. Ezek az információk is az aurában rögződnek. Innen tükröződhetnek vissza olyan érzések is, mint a düh, gyűlölet, féltékenység, vagy a frusztráció. Visszatükrözi azokat a rezgéseket is, amelyeket a környezetünkből veszünk föl, emellett a felgyülemlett karmánk és előző életeink feljegyzései is itt vannak.
– És hogyan kell helyrehozni?
– A napfény, a testedzés, a meditáció, a helyes táplálkozás és a friss levegő igencsak vitalizálják az auránkat. Emellett a megfelelő zene, a színek, az illatok, a füstölők szintén hozzájárulnak az aura tisztításához és erősítéséhez. Pszichológiai jellegű munkával, meditációval el lehet érni az érzelmek felszínre hozását, illetve azok tudatosítását. Igen gyakran a lelki munkával járó tudatosítás és sírás vagy üvöltözés, párnapüfölés már tisztulást eredményez az aura néhány szintjén. Tisztázhatjuk magunkban, hogy mely testrészeinket vagy tulajdonságainkat utasítjuk el, vagy utáljuk, és hogy egyensúlyt érjünk el, keresnünk kell a megbékélést, megtanulni elfogadni tökéletesként a tökéletlent. Önismeretünket kell fejlesztenünk ahhoz, hogy megálljt tudjunk ilyenkor parancsolni magunknak, és megtanuljuk madártávlatból szemlélni problémáinkat. Keressük és ápoljuk a számunkra kedves és örömteli kapcsolatokat. A testünk és lelkünk egészsége elválaszthatatlan, szánjunk érdemben időt önmagunkra, és a megfelelő időben ápoljuk gondosan életünk minden aspektusát. Ám, ha komolyabb a baj, akkor ennyi nem elég, feltétlenül szükség lesz kristályra is, már egy pici kis kvarckristály helyre tudja hozni az aurát. A kristályok energiája feltölti a testünket, és az auránkat energiával. Emellett léteznek szimbólumok, rúnajelek, angyalpecsétek, csakragyakorlatok, auraföltöltő gyakorlatok, fehérmágia-rítusok, amelyek segíteni tudnak. Mindezek feltöltik és kisimítják az aurát. Nagyon sokat segít az Ibolyalánggal való gyakorlat. Az Ibolyaláng sokkal több mint ibolyafény. Ez egy spirituális energia, hatalmas erővel, amelyre Zadkiel arkangyal és Szent Germain ügyelnek fel. Ez az energia a nyolcvanas években egyesült a Harmónia és Kegyelem ezüstsugarával. A negatív energiákat pozitívvá alakítja, revitalizál, emberi kapcsolatokat javít, érzelmeken, gondolatokon változtat, bármire kérhetjük ezt az energiát. Természetesen nem elég egyszer megtenni, de napi 5–20 perc gyakorlat megteszi. Minimum 3 hétig csináljuk, de akár hónapokig, sőt évekig is megtehetjük. Emellett Mahatma-energiával is nagyon ajánlatos dolgozni. 1987-ben érte el a Mahatma-energia a Földünket, és ezzel elkezdődött a Mahatma-folyamat, mely segíti és bevezeti a Föld lakóit és élőlényeit, valamint bolygónkat, Gaiát, a magasabb dimenziókba való felemelkedéshez. Az energia megérkezése nagymértékben megemelte a Föld rezonanciáját. Ez az energia összekötő kapocsként szolgál Isten és ember között. A Mahatma-energia arany-fehér színű, ami arra utal, hogy kifinomult, magas rezgésű energiáról van szó. Amikor megidézzük, ez az energia áthalad a fizikai, az érzelmi, a mentális és lelki testünkön, tehát az egész fizikai lényünkön és auránkon, majd behatol a Földbe. Gyöngéd rezgést idéz elő szervezetünk rendszereiben, és energiánk kifinomultabbá válik. Elősegíti a megrekedt és megszilárdult gondolati formák és érzelmi beidegződések feloldását. A Mahatma-energiát megkérhetjük személyes problémák megoldására is. Tudatunkkal oda irányíthatjuk, ahol megoldást kell találnunk.
– Nagyszerű, küldje tehát a kristályt, a csakragyakorlatot és a meditációkat mind az Ibolyalánggal, mind a Mahatma-energiával kapcsolatban, és ha még valamit fontosnak tart, akkor azt is.