2024. április 19., péntek

Topolya falinaptáron

A Topolya részletekben lakozik fotópályázatot immár tizenhárom éve szervezik meg, és tíz éve naptár is készül a hangulatos fotókból.
– A fotópályázatot a Topolyai Napok keretében valósítjuk meg, célunk egy olyan esemény létrehozása volt, melyre az amatőr fotósok, akik kedvtelésből, hobbiból fotóznak, beküldjék munkáikat, melyek Topolyát, illetve a város részleteit mutatják be, amelyek szerethetővé, otthonossá teszik településünket. Igen népszerű pályázatnak számít, hiszen minden évben nagyon sokan jelentkeznek rá nemcsak Topolyáról, hanem egész Vajdaságból, sőt külföldről is érkeztek már pályaművek. A fotópályázat meghirdetése utáni harmadik évben már készítettük a topolyai képes falinaptárt is, melyre a Topolya részletekben lakozik nevű fotópályázat képei kerülnek rá. Ötletünk felvetése után a Pannonia Print Nyomda segítségével valósítottuk meg a falinaptár létrejöttét, amely kedvező fogadtatásra talált – ismertette Náray Éva, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár igazgatónője.
A Topolya a részletekben fotópályázat anyagából válogatott 2021-es képes falinaptárat az érdeklődők a Juhász Erzsébet Könyvtárban, az Idegenforgalmi Irodában, valamint az Em Commerce papírüzletben vásárolhatják meg.