2024. április 19., péntek
ÚJ KÖNYV

Brenner József: Emlékeim

Nemrég jelent a Brenner József Emlékeim című kötet a szabadkai Életjel Kiadó gondozásában. A kötetben id. Brenner József memoárjait olvashatjuk, amelyek az 1860 és 1942 közötti időszakot ölelik fel. Csáth Géza édesapja a harmincas években, második felesége halála után kezdte el írni emlékiratait. Erről a következőképp vall a kötet első oldalán:

„Tulajdonképpen csakis azért írom, hogy írjak, vagyis magáért az írásért; majdnem azt mondtam: l´art pour l´art. Csakhogy, amit én csinálok és fogok csinálni – írván emlékezéseimet – az nem l´art, hanem csak olyan játék. Hogy meddig fogom ezt a játékot játszani, azt persze előre megmondani nem tudom, így azt sem, hogy mit és mennyit fogok írni.”

 Az első szövegek még Szabadkán születtek, az utolsók pedig a második világháború idején, amikor legkisebb fiánál, Brenner Lászlónál tartózkodott Budapesten – olvasható a kötet utószavában. A könyvet olvasva nemcsak a szerző gyermekkorát, rokonságát és családját ismerhetjük meg, hanem a kor társadalmi normáit és szokásait is. Id. Brenner József emlékiratai átfogó képet adnak a századforduló Szabadkájáról, hiszen ebben az időszakban épültek fel azok a jelentős épületek, mint a városháza vagy a színház, amelyek ma a város jelképévé váltak. Megismerhetjük a gimnázium akkori tanári gárdáját, és arról is olvashatunk, hogy a 19. század végén mit tanultak a diákok a nagy múltú intézményben. A szerző a szabadkai kulturális eseményekről, például színházi előadásokról és hangversenyekről is megemlékezik. Fiáról, Csáth Gézáról csak érintőlegesen olvashatunk a kötetben.