2024. március 29., péntek

Tabaković: Szerbiának több mint 35 tonna aranykészlete van

Jorgovanka Tabaković, a Szerbiai Nemzeti Bank (SZNB) kormányzója a Szerbiai RTV műsorában elmondta, hogy Szerbiának 35,65 tonna aranykészlete van devizatartalékban, ami garantálja az állam biztonságát.

Az előző év folyamán egy euróért 117,50 – 117,60 dinár közötti árfolyamot tartottak fenn – mutatott rá a bankkormányzó. Szerinte a Szerb Nemzeti Bank egymilliárd 450 millió eurót fektetett be a stabil árfolyamba. „Novemberben és decemberben az országba érkező befektetők révén 285 millió euró-vásárlást valósítottak meg. Nettó egymilliárd 450 milliót adtunk el, így az árfolyamot szinte azonos szinten tartottuk" – mutat rá Tabaković.

Elmondta továbbá, hogy a mögöttünk álló nehéz évben a közvetlen külföldi befektetések 2,9 milliárd eurót tettek ki. Mint mondta, kimagasló eredménnyel zárt az évet a Szerbiai Nemzeti Bank, ehhez pedig nagyban hozzájárult az államfő és a kormány is.

Tabaković emlékeztet arra, hogy a válság kezdetén a Nemzeti Bank fizetőképességet biztosított az államnak és a gazdaságnak, de a bankoknak is menedékként szolgált. „Ügyeltünk arra, hogy ne veszélyeztessük sem az árstabilitást, sem az inflációt” – mutatott rá a bankkormányzó.