2024. április 19., péntek

Jövőre megnyitják a forgalom előtt a gyorsvasutat a Belgrád–Újvidék szakaszon

Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter szerint megoldódtak a Belgrád–Újvidék közötti szakaszon lévő gyorsvasút építésével kapcsolatos problémák, így az az év végéig elkészül, két hónap tesztelés után pedig meg is nyithatják a forgalom előtt.

A miniszter a Tanjugnak azt nyilatkozta, hogy már folynak a tárgyalások a kínai és az európai partnerekkel olyan vonatok beszerzéséről, amelyek ezen a vasúton 200 km/h sebességgel tudnak majd közlekedni. A polgárok így alig több mint fél óra alatt tehetik meg a Belgrád-Újvidék távot – hangsúlyozta Momirović, aki hozzátette, hogy az idén is folytatják a nagy infrastrukturális projektek megvalósítását. Elsőbbséget élvez az említett projekt mellett a Preljinától Požegaig tartó Miloš Veliki autópálya kiépítése.

A Belgrádot elkerülő autópálya befejezéséről szólva rámutatott, hogy még gyermekként hallott róla, de az elkerülő út még mindig nem készült el, holott az első munkálatok évtizedekkel ezelőtt megkezdődtek. Ez a kormány a következő években befejezi a projektek – mondta a miniszter, aki úgy fogalmazott, hogy a polgárok lassan rá sem fognak ismerni Szerbia közlekedési infrastruktúrájára.

Elmondta továbbá, hogy a francia Vance jelentős beruházásokat tervez megvalósítani a belgrádi Nikola Tesla repülőtéren. Szerbia valóban előre halad – szögezte le az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter.