Kedves atya!
Szomorúan, tanácstalanul írom a levelem. A karácsonyról azt mondják ugye, hogy a szeretet ünnepe, s a családtagjainkkal kellene tölteni békében, egyetértésben. Nagyon szeretném, ha így lenne. Mégse hiszem, hogy ez sikerülni fog nekünk.
A testvéremmel vagyok harcban. Az egész a szüleink halálakor kezdődött. Igen, jól gondolja: a vagyon, az örökség miatt kerültünk háborúba. Azóta több év elmúlt, s nem beszéltünk. Talán önző, forrófejű is voltam, így utólag belátom. No, azért ő se volt különb. Nem akarnék most róla rosszakat mondani, de bevallom, hogy van még a szívemben harag őfelé. S magamra is haragszom. Hogy miért nem voltam megértőbb vele? Miért nem engedtem meg neki, hogy amit szeretne, legyen az övé? Azóta több karácsony s húsvét múlt úgy el úgy, hogy mi nem ültünk le egy asztalhoz. A gyerekeit se láttam már régóta. Pedig olyan jó lenne, ha a lányaim együtt játszhatnának az ő gyermekeivel.
Csúnya dolgokat vágtunk akkor egymás fejéhez, s most nehéz a visszafordulás. A harag viszont megöli a lelkem, feketévé teszi. Néha eszembe jutnak a gyerekkori nevetéseink, még a játékautóinkra is emlékszem. Valahogy akkor minden jó volt. Ha az utcán látom, elfordítja a fejét. A felesége is. Az én asszonyom szokta tanácsolni, hogy keressem meg én, végül is én vagyok az idősebb. Hát nem tudom... Ön mit mond?
Köszönettel: Laci
Tisztelt Laci!
Ez az Ön esete eszembe juttatott egy idevágó történetet az evangéliumból, ahol testvérek vannak viszályban a szüleik vagyona miatt:
„Valaki megszólította Jézust a tömegből: »Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!« Ő azt felelte neki: »Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?« Aztán így szólt hozzájuk: »Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.«”(Lk 12,13-15)
Jézus nem vállalja a bíró vagy a végrehajtó szerepét a két viszálykodó testvér között. Ehelyett rámutat a testvérviszály gyökerére, a kapzsiságra, a vagyonszerzésre, és nagyon kihangsúlyozza, hogy vigyázzunk, ne essünk bele a kapzsiságba, és nagyon őrizkedjünk a kapzsiság minden fajtájától: az anyagiasságtól, a fukarságtól, a fösvénységtől, a szűkmarkúságtól, a zsugoriságtól, az uzsoráskodástól. Pál apostol egyik levelében azt írja, hogy ez minden rossznak a gyökere: „Minden bajnak gyökere ugyanis a kapzsiság: jó néhányan, akik hozzá szegődtek, eltévelyedtek a hittől, és sok gyötrelmet okoztak maguknak.” (1Tim 6,10) A pénz utáni sóvárgás, epekedés eltántorítja az embert a hittől, a hit szerinti élettől, a szeretettől, és sok gyötrő, emésztő kívánság örvényébe taszítja.
Ennek ellensúlyozására Jézus azt tanítja, hogy ne aggodalmaskodjunk, ne nyugtalankodjunk az anyagiak miatt, hanem bízzunk Isten gondviselésében, keressük a mi Atyánk országát (a vagyonukat egymással megosztó testvérek közösségét), adjuk oda adományként, amink van, és akkor a javakat mind megkapjuk hozzá Istentől és kifogyhatatlan kincset szerzünk a mennyben. Íme, néhány részlet:
„Azt mondom nektek: Ne aggódjatok életetek miatt, hogy mit egyetek, se a testetek miatt, hogy mibe öltözzetek. Aggodalmaskodásával ki adhat közületek az életéhez akár egy arasznyit is? Ne keressétek, hogy mit egyetek vagy mit igyatok, és ne nyugtalankodjatok, mert ezeket a pogányok keresik a világban. Atyátok azonban tudja, hogy szükségetek van ezekre. Ti keressétek csak az ő országát, és a javakat mind megkapjátok hozzá. Atyátok nektek adja az országot. Adjátok oda adomány gyanánt, amitek van, kifogyhatatlan kincsetek lesz a mennyben.” (vö. Lk 12, 22-34)
Ezek után rátérek a levélben leírt testvérviszályra. Mindkét embernek fontosabb a vagyon szeretete, mint a testvér szeretete. Egyik sem akart lemondani a vagyonról, inkább vállalta a veszekedést és a gyűlölködést. Ez megtarthat egy életen át, mert mind a kettő a maga igazát hajtogatja. Ők is, a hozzátartozóik is vesztesként kerülnek ki ebből az örökös harcból, azért is, mert egész életükre elvesztik békéjüket és nyugalmukat - még a szeretet ünnepére, a karácsonyra is! -, és azért is, mert a tartós harag lerombolja testi-lelki egészségüket. Többet, sokkal többet vesztettek a megszerzett vagyonnal, mint amennyit nyertek. Valójában semmit sem nyertek, mert elveszítették a szeretetet, az igazi vagyont, ami az embert boldoggá teheti. Csak az az ember boldog, aki szeret és szeretve van. A két testvér és családja nem szeret és nincs szeretve, ezért boldogtalanok.
Mit mondok én, a lelkész ennek a szomorú és tanácstalan testvérnek?
Először azt, hogy adja oda nagylelkűen a testvérének azt, amit ő a szülők vagyonából követel. Ha ő ezt már el is vette, akkor lélekben adja oda, vagyis a szívében mondjon le róla. Ezt maga Jézus tanítja: „Attól, aki a köntösödet elveszi, ne tagadd meg az ingedet sem. Adj mindenkinek, aki kér tőled; és ha valaki elveszi, ami a tiéd, vissza ne kérd. Így nagy lesz a jutalmad, és a Magasságbeli fia leszel.” (Lk 6, 29-30, 35.) Mindenért, amit másoknak adományként adunk, Isten a javak bőségével és az istenfiúság békéjével, örömével jutalmaz meg.
Egy alkalommal egy magányosan élő, nagyon szorgalmas asszony megkérdezte tőlem, mit tegyen. Van neki a háza táján egy jó termő kertje, amiből ő meg is tud élni. A lánya a férjével kéri tőle, adja át nekik ezt a gyönyörű kertet fóliák felállítására. Az asszony úgy érezte, nem tud lemondani kertjéről. Azt tanácsoltam neki, hogy mindenképpen adja oda nekik, akkor békében és szeretetben fognak élni egymással. Különben egy napon betegség vagy halál miatt úgyis el kell veszítenie. Ha most lemond róla, akkor szabad lesz ettől a görcsös ragaszkodástól, és soha többé nem fog szenvedni, ha ezt, vagy a többi vagyonát, vagy bármijét el kell veszítenie. Az asszony akkor megtette ezt a dolgot. Azóta is teljes lelki békében él, összhangban a családjával is, és sokszor köszönetet mondott nekem ezért a tanácsért. Azt még el kell mondanom, hogy a lányának ez a fóliás vállalkozása néhány év után csődöt mondott és a kert újra visszakerült a tulajdonosához.
És most itt a karácsony! Hogyan ünnepeljen Laci és a családja?
Zárjon ki minden haragot a szívéből! Szeretettel borítson leplet minden viszályra! Ne az elvesztett vagyont nézze, hanem a testvért, akit szeretnie kell, akit szeretni akar. Ha nincs is ott, akkor is lehet szeretni, távolról is, a szív szándékából is. Az a fontos, hogy szeretettel gondoljon rá és családjára, szeretettel beszéljen róluk, és imádkozzanak értük, mondjanak áldást rájuk. Ez meghozza a karácsony örömét és békéjét.
Aztán, ha majd találkozik vele vagy hallják egymást, akkor mondja meg neki, hogy az ő javára lemondott a vagyonról, nagylelkűen mindent odaad neki. Egy dolgot viszont meg akar nyerni, ez pedig a testvére. Vissza szeretné kapni a testvérét, mert az többet ér minden vagyontól. És nagyon-nagyon szeretné, hogy a két család béküljön össze és együtt ünnepelje akár a karácsonyt, akár a többi ünnepet évközben.
Tisztelt Laci! Ha Ön erre hajlandó, akkor Isten megadja az alkalmat a kibékülésre és a két család boldog egymásra találására. De már most legyen Önnek és családjának békés és örömteli karácsonya! László atya
------------------------
Kedves Olvasóink,
Pósa László atyának szánt kérdéseiket, gondolataikat a következő emailcímre várjuk: lelkesz@magyarszo.rs illetve hagyományos, postai úton is az alábbi címre: Magyar Szó – Tiszavidék szerkesztősége, 24400 Zenta, Posta utca 14. A borítékra kérjük írják rá: PÓSA ATYA, A LELKÉSZ VÁLASZOL.
Kérnénk, hogy gondjukat pár mondatban, érthetően, a problémát alaposan elmagyarázva fejtsék ki az atya számára, aki lapunk hasábjain fog erre felelni. Levelük meg fog jelenni a válasszal együtt, azzal, hogy igény szerint ez történhet névtelenül, vagy álnéven. Mindenképp tüntessék fel a felénk intézett soraikban, hogy milyen aláírás vagy monogram megjelenését engedélyezik.
