2024. április 20., szombat

Új igazgató az egészségházban

A tartományi kormány kinevezte a topolyai Dr. Hadzsy János Egészségház új igazgatóját


Az intézmény új vezetője dr. Illés Csilla radiológus szakorvos, aki az elmúlt időszakban is az egészségházban dolgozott. Az erről szóló határozat a Hivatalos Lapban is megjelent. Dr. Illés Csilla kinevezését követően elmondta, hogy meglátása szerint nem rossz a helyzet az intézményben, de jobb is lehetne. Munkatársaival megkezdte az egyeztetéseket és intenzíven azon dolgoznak, hogyan lehetne még jobbá tenni a polgárok számára az egészségügyi ellátást, ugyanakkor az ott dolgozók helyzetén, munkakörülményein is szeretne javítani

Dr. Illés Csilla azt is elmondta, hogy az utóbbi időben számos téves, vagy féligazságokon alapuló információ látott napvilágot az egészségház munkájával kapcsolatban, illetve véleménye szerint az is nagy gond, hogy a polgárok sem jutottak megfelelő, naprakész információhoz. Ezen szeretnének javítani azzal, hogy már az új évet azzal szeretnék indítani, hogy megújítják az intézmény honlapját és fokozzák a jelenlétet, az információk közlését a közösségi médiában is. Pontos statisztikákat, számadatokat, fontos információkat fognak rendszeresen megjelentetni és a polgárok számára is könnyen hozzáférhetővé tenni.

A topolyai egészségház korábban közzétett felhívása továbbra is érvényben marad, melynek értelmében az itézmény COVID-rendelőjét a 065/961-6226-os vagy a 773-193-as telefonszámon kell hívni abban az esetben, ha valaki a koronavírusra jellemző tüneteket észleli magán.