2024. április 20., szombat

Jövőre is lesz pénz beruházásokra Óbecsén

Az idei utolsó ülésén elfogadta a 2021-es költségvetést a községi képviselő-testület

Jövőre 1,6 milliárd dinárral gazdálkodhat Óbecse, erre a költségvetésre mondott igent szerdai ülésén a községi képviselő-testület. Ebből az összegből az önkormányzat saját jövedelmét 1,17 milliárd dinárra becsülik, és ennek az 51 százaléka adóbevétel lesz. A büdzsé más forrásból származó eszközei 37 millió dinárt, a felsőbb hatalmi szintekről származó eszközök több mint 315 millió dinárt, a tervezett átvitt eszközök pedig csaknem 113,5 millió dinárt tesznek ki. A költségvetésben 79,9 millió dináros deficittel kalkuláltak.

Jövőre is tetemes összegre rúg majd a zöldfelületek karbantartási költsége, erre ugyanis 51 millió dinárt költhet el a község, míg a zoohigiéniai szolgálat 42 millió dinárba kerül – ezekkel az összegekkel szemben a szociális és gyermekvédelmi juttatásoknál csupán 77,3 millió dinár szerepel a költségvetésben. A vízvezeték-hálózat felújítására 11,8 millió dinár jut majd, a Tiszára tervezett strand kiépítésére pedig 18 millió dinárra lesz szükség – ezt a pénzt felsőbb hatalmi szintektől remélik Óbecsén. A mezőgazdaság támogatására 52 millió dinárt költhet majd el az önkormányzat, a határban lévő utakra, valamint az Óbecse és Pecesor közötti út javítására 33 millió dinárt terveztek a költségvetésben, de javulni fog a Topolyai út közvilágítása is. Dragan Tošić polgármester optimistán úgy nyilatkozott: meggyőződése szerint 2021 folyamán a község kasszájában a most tervezettnél több lesz a pénz, ugyanis köztársasági és tartományi forrásokból több önkormányzati projekt is támogatásban fog részesülni, és a község területén jövőre is folytatódnak majd a beruházások.

Miután december 21-én lemondott tisztségéről Dejan Terzić, az óbecsei Đorđe Predin Badža Sportközpont igazgatója, Andruskó Csaba személyében a községi képviselő-testület új megbízott igazgatót nevezett ki az intézmény élére. A Szociális Védelmi Központ igazgatói posztjára a jelenlegi vezetőn kívül senki sem pályázott, így újabb négy évre Ivona Božović eddigi igazgatónőnek szavazott bizalmat a testület.