2024. április 20., szombat

Jövőre szerényebb költségvetés

A községi képviselő-testület minden napirendi pontot elfogadott

Rendhagyó módon zajlott a magyarkanizsai községi képviselő-testület idei utolsó ülése. Ahogy szinte az egész év, úgy a tárgyalás is szokatlan formában és az elővigyázatosság jegyében folyt le. Az ötödik, elektronikusan lebonyolított megbeszélésen harmincöt napirendi pontban szavaztak a képviselők egyöntetűen. A megbeszéltekről a magyarkanizsai VMSZ-frakcióvezető számolt be sajtótájékoztatón, ahol amellett, hogy hangsúlyozta a községi polgárok felelősségteljes viselkedését a járvány idején, szót ejtett a költségvetési tudnivalókról is, amelyek az ülés talán legfontosabb pontját képezték. Pletikoszity Tibor elmondta, hogy a 2020-as év egyszerre volt felemelő és embert próbáló is. A választások kapcsán lehet beszélni elsöprő sikerről, ami a VMSZ-t illeti, viszont a járványhelyzet számos akadályt gördített eléjük, ami egyúttal nem várt költségekkel is járt.

– Számokban kifejezve Magyarkanizsa községben 2020-ra a tervezett költségvetés 1,2 milliárd dinár volt, és ebből 890 millió valósult meg. Ennek értelmében elmondható, hogy 74 százalékos a megvalósulás. 2021-re szerényebb költségvetést terveztünk, 1,059 milliárd dinárt. Bízunk benne, hogy a megvalósítás sikeres lesz. Az idei évben a megvalósításba közbeszólt a csökkentett kőolajjáradék, illetve a köztársasági adókönnyítések. A kiadásokra a járvány is nagy hatással volt, az egészségmegőrző intézkedések, az állandó fertőtlenítések a községi intézményekben. A nehézségek mellett azonban nem szabad megfeledkezni a sikerekről sem, megvalósult több projekt, így a víztisztító, a magyarkanizsai bölcsőde energiahatékonyságának javítása, a martonosi óvoda nyílászáróinak cseréje, a Cnesa belső berendezésének cseréje, a Kispiac–Nosza vízvezeték-hálózat kiépítése, Völgyes–Tóthfalu közti útszakasz javítása, bővítése, és a Tisza-parton is számos beruházás történt – emelte ki a frakcióvezető, aki a jövőre vonatkozó tervek közül kiemelte, hogy legfontosabb terveik közé tartozik a kerülőút megvalósítása, valamint több regionális út.

Az ülésen 35 napirendi pontról szavaztak, és mindegyikben egyhangúlag. Az első három pontban a költségvetéssel foglalkoztak, majd rendeletjavaslatot fogadtak el a községi intézmények ügyrendi szabályzatára vonatkozóan, valamint szóba került a kommunális járulékok 5–7 százalékos emelése is, amelyet szintén elfogadtak.