Olvastam már olyan újságcikket, amelyben tucatnyiszor előfordult az ami vonatkozó névmás, de talán egyszer sem az amely. Mások szerint fordított a helyzet: az amely igyekszik az ami fölé kerekedni. Én inkább az előbbit tapasztalom mostanában. A „megengedő” nyelvművelés rendszerint nem kifogásolja az ami használatát olyan esetekben sem, amikor a nyelvhelyesség inkább az amely szót igényelné. Azt állítják, hogy az ami az amely helyén csak enyhén pongyola (vagy tájnyelvi), az amely viszont az ami helyén hiba. Persze van néhány szabály, amikor a kettő nem cserélhető föl.
A gyakorlati szabály kimondja, hogy a főnévvel meg nem nevezett dologra ami vonatkozó névmással utalunk vissza, főnévvel megnevezettre pedig amellyel. Például: lemetszette az ágakat, amelyek kilógtak az utcára. De: kár olyasmiről vitatkozni, amiről fogalmad sincs.
Az ami névmás használatát amely helyett elfogadhatónak tartják a nyelvművelők, különösen a köznyelvben. Ez azonban mégis egy kis megszorítást jelent, vagyis ha a sajtó elvárható nyelvének a művelt vagy igényes köznyelvet tekintjük, akkor mégiscsak inkább az említett szabályt kellene alkalmazni.
Amikor vétünk az elvárható nyelvi szabályok ellen, sokszor a hibák elfogadtatására érvként hozzuk föl, hogy „ettől azonban a legnagyobb íróink is eltértek”. Válaszul azt mondhatnánk, hogy ők megtehették, miként a költő is elhagyhatja a nagybetűket és az írásjeleket, de a sajtóban aligha ez a követendő példa. És – urambocsá! – még a legnagyobb írók is tévedhetnek.
Néha kockázatos a nyelvérzékre hagyatkozni, mégis azt érezhetjük, hogy a következő mondatokban egyáltalán nem zavaró – az alapszabálytól eltérően – az ami névmás szerepeltetése: Fölcsatolta az órát, amit időnként le szokott tenni. Lekaszálta a füvet, amit azután megetetett a jószággal. Nem érvényes viszont ez a megállapítás az alábbi példamondatra: Pedig Dragomán György, Háy János, Parti Nagy Lajos és Tóth Krisztina olyan nevek, amikről azt gondolnánk, külön-külön is elvisznek a hátukon egy kötetet. Itt határozottan azt érezhetjük, hogy sántít az ami(k) használata.
Létezik viszont két eset, amikor csak az ami használható. Az egyik, amikor főnév nélkül álló névmásra utalunk vissza, például: ugyanazt kívánom, amit te. Hibás tehát az újságban megjelent mondat: Szakkara még csak egy százalékát mutatta meg annak, amelyet magában rejt. Az amely ugyanis ismert főnévre vonatkozik, kiegészíti azt, elmond róla még valamit, tehát jelzője. Jelző pedig érthetően nem lehet jelzett szó nélkül.
Olyankor is csak az ami alkalmazható, ha az egész tagmondatra hivatkozunk, beleértve annak az állítmányát is: Ellopta az összes gyümölcsöt, ami fölmérgesítette a tulajdonost. Ebben az esetben nem a gyümölcs mérgesítette föl a gazdát, hanem a gyümölcslopás. Persze mellérendelő mondattá alakítva szabatosabban is kifejezhetjük magunkat: …és ez fölmérgesítette a tulajdonost.
Van olyan nyelvész, aki szerint az ami főnévi névmás, az amely pedig melléknévi. (A nyelvtankönyvek javarészt mindkettőt a főnévi névmások között tartják számon.) Ezzel magyarázható, miért nem használhatjuk az amely névmást meg nem nevezett dologra, és miért lehet az amit megnevezettre is használni.
Érdemes röviden kitérni az amelyik névmásra is. Ez közeli rokona az amely névmásnak, a népnyelv csak az előbbit ismeri, a mi vidékünkön is rendszerint ezt használják. A választékos nyelvben – így természetesen a sajtóban is – különbséget teszünk köztük. Az amelyik szót akkor alkalmazzuk, ha több hasonló dolog közül nyomatékosan szándékozunk kijelölni egyet: Azt a lovat ütik, amelyik húz.
