2024. március 29., péntek

Jövőre 53 milliárd dinár a mezőgazdaságnak

A szerb kormány keddi ülésén megszavazta a mezőgazdaságnak szánt 53 milliárd dináros költségvetés ütemtervét – adta hírül a Tanjug Branislav Nedimović mezőgazdasági miniszter kijelentésére hivatkozva.

A miniszer ezzel biztosítottnak látja a mezőgazdaság jövő évi költségvetését, ami 53 milliárd dinárt, azaz 470 millió eurót tesz ki. Ebből a keretből jut majd a különféle támogatásokra is – szögezte le a miniszter. A támogatások a tavalyihoz hasonlóaak lesznek, de új modellekre is lehet számítani.

– Új ágazatatokat is megcéloztunk, mint amilyen a borászat és a szőlészet, pályázatokat írunk ki a faluturizmus, de a szeszfőzdék részére is – mondta a miniszter. – Márciusban a fiatal mezőgazdasági termelőket is megszólítjuk egy kecsegtető pályázattal, mely csak 10 százalék önrészt feltételez. Ez a pályázat elsősorban a rosszabb helyzetben levő területeken élőket szólítja meg, mint amilyen Szerbia keleti és déli része, és elsősorban az agromechanizáció beszerzésére nyújt majd lehetőséget a kertészkedőknek, gyümölcsészeknek és állattenyésztőknek.

Nedimović azt is leszögezte, hogy rekordévet hagyunk magunk mögött a gyümölcsészetet illetően, ugyanis soha nem jegyzett mértékben exportáltuk termékeinket, közüttük is málnát. A szőlészet terén is fejlődni kell évi 600-800 hektárral növelve a termőfelületet.