2024. március 28., csütörtök

Koronavírus: megkezdődtek az oltások Európában

Az idősek és az egészségügyben dolgozók az elsők, akiket Európaszerte beoltanak a koronavírus ellen, mivel az Uniós országok vezetői úgy látják, ez lehet a kulcsa a világjárvány legyőzésének. Az oltás reményt ad a kontinens lakóinak, hiszen ismét sok az új fertőzött és fokozódnak a félelmek a nemrég megjelent fertőzőbb vírustörzs miatt is.

– Fontos, hogy az emberek hajlandóak legyenek beoltatni magukat, hiszen ez biztonságos és hatékony módszer. amivel nemcsak maguknak, de környezetüknek is védelmet nyújtanak. Közös európai oltási stratégiát dolgoztunk ki, ami ismét megmutatja, hogy jobb, amikor 27-en együtt tanulnak, mintha egyedül tennék – mondja Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Az első napokban a Pfizer-BioNTech vakcinával beoltottak száma még jelképes és hónapokba telik, mire kialakul a megfelelő védelem. Európában ugyanakkor jelentős az oltóanyagot elutasítók aránya. Franciaországban, Lengyelországban és Magyarországon az emberek több mint 40 százaléka nem vállalja az oltást. Görögország miniszterelnöke és elnöke is arra biztatja országa polgárait, hogy oltassák be magukat a koronavírus ellen.

– Idén karácsonykor a tudomány a legnagyobb ajándékot adta nekünk. A kutatók rengeteget fáradoztak és biztosan sok éjszakát dolgoztak végig azért, hogy megpróbálják a lehető leggyorsabban elkészíteni a koronavírus elleni oltóanyagot – mondta Katerina Szakellaropulou görög elnök.

Olaszország a világjárvány által leginkább sújtott európai országok egyike. Egyik politikusuk arra buzdítja honfitársait, hogy oltassák be magukat, mivel szerinte ezt kell tenniük, hogy visszaszerezzék szabadságukat, és újra megölelhessék egymást.