2024. április 20., szombat
FERENC PÁPA ÜZENETE

Fedezzük föl újra a családot!

Ferenc pápa meghirdette a családok évét: a tematikus év 2021. március 19-én, Szent József liturgikus ünnepén kezdődik.  A katolikus egyházfő az Angelus ima kezdete előtt mondott beszédében kifejtette, hogy egy öt évvel ezelőtt kiadott apostoli felhívás évfordulója alkalmából hirdette meg a családok évét azzal a szándékkal, hogy kibővítsék tartalmát újabb javaslatokkal. Az egyházfő felszólította a világ összes katolikusát, hogy vegyenek részt a családok évével kapcsolatos rendezvényeken. 

A pápa a szentestén megtartott liturgián is kiemelte a család jelentőségét. A „jóságot nem ismerő” mai emberiség ébredését sürgette Ferenc pápa, miközben az egyszerű jászolban született gyermek Jézust idézte példaként szenteste a majdnem teljesen üres Szent Péter-bazilikában bemutatott misén. A járványügyi korlátozások miatt a hétezer hívőt befogadni képes bazilikában csak mintegy kétszázan vehettek részt a misén.

Ferenc pápa homíliájában a lelkeket üresen hagyó sikervágy helyett „ingyen adott, fáradhatatlan, konkrét” szeretetet sürgetett, azt hangoztatva, hogy korunk emberének saját magán való siránkozás helyett a szenvedők könnyeit kell letörölni. Kijelentette, hogy az élet legnagyobb örömének a gyermekek születése számít, mivel rendkívüli, mindent megváltoztató fordulatot képvisel, amellyel szemben minden egyéb súlyát veszíti.

„Ugyanilyen pillanatot képvisel a karácsony: Jézus születésének ünnepe minden évben lehetőséget ad az újjászületésre, új erőt keresve a próbatételekhez” – jelentette ki Ferenc pápa. Megszokott sajátos szóhasználatával a mai emberiséget „jóságban analfabétának” nevezte, kijelentve, hogy a betlehemi jászolról megfeledkezve az emberek „a hiúság jászlaiba” temetkeznek be.

A hagyományos karácsony napi üzenetében a pápa arról szólt, hogy a mostani ökológiai válság és a világjárvány által súlyosbított időkben minden korábbinál nagyobb szükségünk van a testvériségre.

„Újítsa meg Isten fia a politikai és kormányzati vezetőkben a nemzetközi együttműködés szellemét, az egészségügyi gondoskodással az élen, hogy mindenki megkapja a védőoltásokat és a kezelést. Egy olyan kihívással szemben, amely nem ismer határokat, nem emelhetünk falakat. Mindnyájan ugyanabban a csónakban evezünk” – emelte ki a pápa.

Megemlékezett a háborúk áldozatairól és a válság sújtotta területeken élőkről, szót ejtett a családi találkozások nehézségeiről is a járvány közepette. „Legyen a karácsony mindnyájunk számára alkalom, hogy újra felfedezzük a családot mint az élet és a hit bölcsőjét, a befogadó szeretet, a párbeszéd, a megbocsátás, a testvéri szolidaritás és a megosztott öröm, az egész emberiség békéjének forrását” – mondta.