2024. március 29., péntek

Rekord összegű költségvetés

Személycserék és bizottsági tagok kinevezése jellemezte az év utolsó képviselő-testületi ülését Kishegyesen

Tegnap Kishegyes község községi képviselő-testülete megtartotta a 2020. év utolsó ülését. Mint az előző ülést, a mostanit is elektronikus formában bonyolították le, mivel a járványügyi előírások nem teszik lehetővé, hogy a testület élőben is összeüljön. Sárközi István, a képviselő-testület elnöke arról számolt be lapunknak, hogy a képviselők e-mailben adták le szavazatukat, és az ülés gördülékenyen zajlott.

Elmondható, hogy a képviselőknek nem volt könnyű dolga az ülés anyagának átnézésekor, ugyanis a korábbiakhoz képest igen nagyszámú napirendi pont szerepelt az ülés anyagában. Ennek okát abban kell keresni, hogy a koalíciós tárgyalások lezárásával kinevezésre kerültek a testület állandó és különleges testületei, tudtuk meg az elnöktől, aki azt is elmondta, hogy emiatt 6 határozati javaslat és 42 végzésjavaslat szerepelt a napirenden. A megvitatott témák közül Sárközi elsőként a 2021. évi költségvetés elfogadását emelte ki lapunknak.– A legfontosabb határozatjavaslat Kishegyes község jövő évi költségvetéséről szólt. Ez az elmúlt évtizedek legmagasabb költségvetése, amit a községi képviselő-testület el is fogadott. Szám szerint 2 milliárd 135 millió 107 ezer dinárról van szó. Fontos megemlíteni, hogy ez a költségvetés egy programbüdzsé, amely hároméves ciklussal számol. A költségvetés számos nagyberuházást, infrastrukturális fejlesztést tartalmaz, amelyeket a tartomány támogat. A képviselő-testület ugyancsak elfogadta a 2020. évi költségvetés zárszámadásának külső vizsgálatára vonatkozó határozatot is – nyilatkozott Sárközi.

Az önkormányzat építésügyi osztálya egy nagy volumenű munkába kezd bele, ki fogják dolgozni a község területrendezési tervét, számolt be az elnök, majd azzal folytatta, hogy személycserék is történtek. Kishegyes Község Szociális Központjának Lana Vujić Kosednar lett a megbízott igazgatója, az intézmény éléről távozó Nagymélykúti Kis Kovács Ildikó helyett. Személyi változás történt Kishegyes Község Turisztikai Szervezetének élén is, az igazgatói tisztséget betöltő Rind Kelemen Kornélia helyére Veljko Vukčević került.

Sárközi azt is elmondta, hogy 21 bizottságot hoztak létre a képviselő-testület keretében. A Vajdasági Magyar Szövetség és a Szerb Haladó Párt közötti megállapodás jegyében 50-50 százalékban oszlott meg a bizottságok összetétele. Az elnök kiemelte, hogy a Komunál Közvállalat VMSZ által delegált igazgatója mellett a vállalat felügyelő-bizottságának is a VMSZ által jelölt elnöke lesz. Így egy összehangoltabb munka várható el a közvállalattól, fogalmazott. Ugyanez a helyzet a Pán Péter Iskoláskor Előtti Intézményben is, ahol a VMSZ delegálja az igazgatót és az igazgatóbizottság elnökét is.
Sárközi végezetül a képviselő-testület és a maga nevében boldog karácsonyt és sikerekben gazdag újesztendőt kívánt a község minden polgárának.