2024. április 18., csütörtök

A viselkedési kódex a demokrácia sarokköve

A parlamenti képviselők az argumentumokkal alátámasztott párbeszédben reménykednek

A köztársasági képviselőház szerdán több intézmény, szerv személyi kérdéseiben folytatott vitát, így több bíróság elnökét is megválasztották. A képviselők napirendjén szerepelt ugyanakkor a viselkedési kódex is, amely kapcsán Aleksandar Martinović, a parlament adminisztratív-költségvetési és mandátum-immunitási bizottságának elnöke, az Aleksandar Vučić – Gyermekinkért koalíció képviselője a beterjesztő nevében kiemelte, a kódex megfogalmazásában politikai konszenzus született, majd hangsúlyozta, hogy ez a dokumentum képezi majd a szerb demokratikus parlamentarizmus sarokkövét.

A parlamenti képviselők többek között a közbeszerzési bizottság elnökének, valamint új tagjainak megválasztása kapcsán folytattak vitát, ezután több, különböző szintű bíróság elnökeinek megvitatására, majd megszavazására is sor került. A közbeszerzési jogok védelmével foglalkozó bizottság élén továbbra is Hana Hukić marad. A bíróságok és ügyészségek élére javasolt személyek többségében is a parlament a jóváhagyását adta.

Jelentős vitát váltott ki a parlamenti képviselők viselkedésének szabályozására megfogalmazott kódox is. Aleksandar Martinović arra hívta fel a figyelmet, hogy ez a dokumentum hozzájárul majd ahhoz, hogy a különböző nézeteket valló politikusok az üléseken dialógust folytassanak. Hozzátette, ugyan a viselkedési kódex a közvélemény javát szolgálja, határt szab a képviselők elé, amit nem szabad átlépniük a megfogalmazott bírálataik során. Hangsúlyozta, hogy kővel, az ajtó felfeszítésével, illetve a parlament elnökének irodájába való berontással nem lehet bírálatot megfogalmazni. Felelősségteljes és tiszteletteljes munkát követel meg a képviselőktől.

A képviselők felszólalásukban többek között arra mutattak rá, hogy szükség van egy ilyen dokumentumra, hiszen példát kell mutatniuk a társadalom felé. A sértő megjegyzésekkel ugyanis magának a képviselőháznak a tekintélyét rombolják.

Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség képviselője, a parlament alelnöke felszólalásában kiemelte, ő erre a viselkedési kódexre a politikai kultúra alapjaként tekint. Visszatekintve a dokumentum létrejöttét megelőző eseményekre, rámutatott, kisebb-nagyobb léptekkel, de már 12 éve dolgoznak a viselkedési kódex kidolgozásán. És bár nem elsősorban az Európai Unió elvárásaira válasz a megszületése, tény hogy az Európai Bizottság, illetve az Európa Tanács, pontosabban a Korrupció Elleni Államok Csoportja (GRECO) számos bírálatot fogalmazott meg a szerb parlament irányában, hiányolva egy ilyen viselkedési kódex megszületését. Rámutatott, arra számítanak, hogy ezzel is elérik azt, hogy a képviselőház visszanyeri majd a polgárok bizalmát.

Az európai gyakorlatot áttekitve elmondta, nem létezik az Unió területén sem egységes megoldás erre a kérdésre, amíg egyes országok törvénymellékletekkel, mások a munkarendi szabályzattal szabályozzák a képviselők viselkedésének kérdését. Példaként Finnországot hozta fel, ahol törvényelőírásokkal, szabályozzák ezt a kérdést, illetve megemlítette Nagy-Britanniát is, ahol többszintes ellenőrzés alá vetik a képviselők viselkedését. De minden esetben az elvárás – mint ahogy arra Kovács Elvira rámutatott –, a képviselők viselkedésének, fellépésének, példamutatásának szabályozása mellett a parlament tekintélyének megerősítése a cél.