2024. március 29., péntek

Đoković háromszázadik hete

Novak Đoković tegnap a 300. hetét kezdte meg a ranglista élén. A szerb lett a sportág történetében a második, aki ezt a számot elérte. A csúcsot 310 héttel a svájci Roger Federer tartja, az új csúcstartó pedig március 8-án Novak lesz. A jelenlegi élcsoport: Federer 310, Đoković 300, Sampras 286, Lendl 270, Connors 268 hét stb.

Đoković, aki a ranglistán jelenleg 2180 pontos előnnyel vezet Rafael Nadallal szemben, 2011. július 4-én, a megnyert wimbledoni torna után jutott fel először az első helyre, és utóbb még négyszer foglalta el az élpozíciót. Világelsőként 431 meccset vívott 378:53-as sikerrel. Pályafutása e szakaszában 52 döntőt játszott, amiből 38-at nyert meg.

S ha már a teniszeredményeknél tartunk, 2020-ban is – noha sokkal kevesebb tenisz volt – nehéz feladatnak bizonyult kiválasztani az öt legnagyobb visszatérést az ATP-meccseken. Akik válogattak, mindennél nagyobb bravúrnak tartották, hogy Novak Đoković 2:6, 1:3-ról mentett rövidítésre a top 10-es Gaël Monfils ellen, akitől soha nem kapott ki. A rövidítésben azután a francia 6:3-ra vezetett, de a 17. egymás közötti meccset sem nyerte meg.

Berankis (Púna, elődöntő) 6:7, 7:6, 7:6, 4. Ruusuvuori–Korda (Cincinnati – New York, 1. forduló) 7:6, 4:6, 7:5, 3. Schwartzman–Cuevas (Buenos Aires, negyeddöntő) 5:7, 7:6, 7:5, 2. Millman–Paul (Nur-Szultan, negyeddöntő) 6:7, 6:4, 7:6, 1. Đoković–Monfils (Dubaj, elődöntő) 2:6, 7:6, 6:1.

Meglepetés, hogy nem meglepetés

Mint ahogyan egy kissé furcsállani lehetett, hogy az ATP honlapja választásában a Grand Slam-tornák idei legnagyobb meglepetései között nem kapott például helyet Fucsovics Márton párizsi győzelme Danyiil Medvegyev ellen, ugyanúgy váratlan, hogy az ATP-tornák legnagyobb meglepetései között nem láthatjuk Novak Đoković bécsi vereségét az olasz Lorenzo Sonegótól.

Az ATP honlapjának ötös listáján az első helyre egy másik olasz, a 18 éves Lorenzo Musetti került, aki a római 1000-es torna 1. fordulójában 6:0, 7:6-ra legyőzte Stan Wawrinkát. A második helyre a 17. spanyol Carlos Alcaraznak az Alberto Ramos feletti 7:6, 4:6, 7:6 arányú győzelme került.

A továbbisorrend:3. Schwartzman–Nadal (Róma, negyeddöntő) 6:2, 7:5, 4. Mager–Thiem (Rio, negyeddöntő) 7:6, 7:5, 5. Paul–Zverev (Acapulco, 2. forduló) 6:3, 6:4.