2024. március 28., csütörtök

Elindult a Határtalanul középiskolai vetélkedő

A magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság megmérettetésére már lehet jelentkezni

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága 2021-ben is megszervezi a külhoni és anyaországi középiskolásoknak szóló, a nemzeti összetartozást erősítő Határtalanul online középiskolai vetélkedőt, amellyel az elmúlt év során 100 ezer fiatalt értünk el.

A nagy népszerűségnek örvendő vetélkedőre már lehet jelentkezni: a selejtező december 15-e és 2021. január 31-e között zajlik.

A verseny keretében külhoni és anyaországi középiskolai osztályok mérhetik össze tudásukat történelmi, irodalmi, földrajzi, nemzetpolitikai kérdésekből, a nyertes osztály 1 millió forint értékű jutalomban részesül.

A vetélkedő újbóli megszervezésével az a célunk, hogy a járványhelyzet miatt mindenhol elmaradó osztálykirándulások helyett a virtuális térben teremtsünk lehetőséget a külhoni és anyaországi fiatalok számára, hogy találkozzanak, kapcsolatokat építsenek egymással, barátságok alakuljanak ki közöttük, emellett a tudásukat is bővítsék.

2021-ben, a nemzeti újrakezdés évében kiemelt célunk, hogy még nagyobb hangsúlyt fektessünk a gyerekekre és fiatalokra, a Határtalanul program és a program keretében megvalósuló középiskolai vetélkedő ennek kiváló eszköze. A nemzetpolitika területén végzett legutóbbi felméréseink azt mutatják, hogy – jelentős részt a Határtalanul programnak köszönhetően – a magyarországi fiatalok 78 százaléka járt már határon túli magyarlakta területen, 62 százalékuknak pedig van határon túli barátja.

A programmal és a vetélkedővel kapcsolatos minden tudnivaló elérhető a www.hatartalanul.net oldalon – olvasható a magyar Nemzetpolitikai Államtitkárság közleményében.