2024. április 20., szombat

Karácsonyi készülődés

Az óbecsei adventi irodalmi- és képzőművészeti pályázatra csaknem 300 munka érkezett

A Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesülete és az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör tizenhatodik alkalommal hirdette meg Adventi irodalmi- és képzőművészeti pályázatát, a budapesti Nemzeti Kulturális Alap XXXtámogatásával. A pályázat az idén is nagy visszhangra talált.

– Képzőművészeti alkotásokkal óvodások, valamint első és második osztályos tanulók jelentkezhettek, tőlük bármilyen technikával készült képzőművészeti alkotást elfogadtunk. Az idén rekordszámú munka érkezett be, csaknem háromszázan jelentkeztek, Óbecséről, Dreáról, Péterrévéről, Bácsföldvárról, illetve még Törökbecséről is érkeztek képzőművészeti alkotások. A képzőművészeti pályázatra 211 alkotás érkezett be, és a zsűri 33 egyenrangú díjat osztott ki. Az irodalmi pályázatra 68 alkotás futott be, versekkel és fogalmazásokkal, illetve riporttal pályáztak a diákok – mondta Cseszák Korcsik Anikó, a szervezők egyike.

Az óvodások közül képzőművészeti alkotásáért díjat kapott Radics Netti, Rácz Kartal Balázs, Dér Márton, Ric Veronika, Pécsi Sára, Sági Anna, Rózsa Petra, Gergely Kitti, Cseszák Mátyás, Selymesi Hanna, Bovánovics Dávid, Tóth Emma, Kolompár Lana, Varga Sándor, Bicskei Hanna, Csányi Krisztina, illetve az iskolások közül Szöllősi Csenge, Dvorszki Rihárd, Kovács Bianka, Máté Martin, Kúti Hanna, Butás Lúcia, Szabó István, Horvát Patrik, Bukli Benjamin, Szenti Ivona, Németh Zoé, Bóban Csenge, Móric Marcell, Faragó Petra, Mucsi Viktor, Tóth Noémi és Tóth Zalán.

– Nem is gondoltam, hogy ilyen nagy élmény a gyermekrajzok zsűrizése. Mivel, Karácsony a családommal volt a téma, így azokon az alkotásokon akadt meg a szemem, amelyeken jól látszódott a család mindegyik tagja, érzékelhető volt a szeretet, ahol ölelkeztek, kézen fogták egymást és mosolyogtak. Sajnos voltak sötét színekkel, gorombán megfestett rajzok is. Ezeken az alkotásokon igényes és szomorú emberek voltak láthatók. Sokkal kevesebb volt az ilyen munkákból, mint a vidám, színes és csillogós alkotásokból. Érdekes volt belátni a gyerekek szemével az otthonukba. Szívesen vállalom máskor is a zsűrizést – mondta Szép Lénárt Éva karikaturista, a zsűri egyik tagja.

A tollforgatók között húsz díjat osztott ki a zsűri. A 3–4. osztályosok között Ferenci Orsolya (Petőfi Sándor iskola, Drea) bizonyult a legjobbnak, a második helyet Berkes Márk (Petőfi Sándor iskola) szerezte meg, míg az osztott harmadik helyen Csonka Barbara (Sever Đurkić iskola) és Pesti Lilla (Samu Mihály iskola) végzett. Különdíjat kapott Bulatović Blanka (Samu Mihály iskola) és Török Írisz (Petőfi Sándor iskola). Az 5–6. osztályosoknál Kiss Anett (Samu Mihály iskola) bizonyult a legjobbnak. A második helyen hárman osztoztak, Balázs Adél (Samu Mihály iskola), Horti Máté (Svetozar Marković iskola) és Kádár Ivett (Samu Mihály iskola). A harmadik helyen szintén hárman végeztek, Hanák Vanessza (Svetozar Marković iskola, Bácsföldvár), Sós Laura (Svetozar Marković iskola, Bácsföldvár) és Halász Laura (Sever Đurkić iskola). Különdíjat ebben a kategóriában Nagy Patrícia (Sever Đurkić iskola) kapott. A legidősebbek között, a 7–8. osztályosoknál, Hajdú Viktória (Samu Mihály iskola) munkája lett az első helyezett. Toldi Klaudia (Svetozar Marković iskola, Bácsföldvár) végzett a második helyen, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára Nagy Tamás (Samu Mihály iskola) és Bálint Alex (Sever Đurkić iskola) állhattak. Különdíjat Lovas Fiona (Sever Đurkić iskola) és Hanák Vivien (Svetozar Marković iskola, Bácsföldvár) kapott.

– A gyerekek írásait olvasva ünnepi hangulat kerített hatalmába. Voltak kiemelkedően szép alkotások. Szívmelengető volt betekintést nyerni abba, hogy kinél miként telik az ünneplés, illetve hogyan történik az ünnepre való készülődés. Számos írás olvasása közben szinte éreztem az ünnepi ételek, italok illatát, s láttam magam előtt az ünnepi díszbe öltözött lakást, fenyőt, s a rejtélyes ajándékdobozokat. Bár ajándékot kapni és adni mindenki szeret, mégis a legmeghatóbb volt azt olvasni, hogy a legtöbb gyermek számára az a legszebb ajándék, ha békében, szeretetben, örömteli hangulatban együtt ünnepelhet a család. Az írások értékelésekor elsődleges szempontként a választékos szóhasználatra és a logikus, átgondolt szövegalkotásra figyeltem. Ha emellé még némi kreativitás és fantázia is társult, akkor igazán szép alkotások születtek. Éppen ezért javasolom, hogy merjék még többen szabadjára engedni képzeletüket írás közben. Külön öröm volt, hogy az elbeszélő fogalmazások mellett néhány nagyszerű vers és novella is tarkította a palettát – mondta Kovács Franciska, a Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Karának negyedéves hallgatója, a zsűri egyik tagja.

Minden résztvevő, aki beküldte munkáját, oklevelet vehettek át, a díjazottak pedig népzenei CD-t kaptak és a Papirus könyvkereskedés ajándékutalványában részesültek. Mivel a járvány miatt nem lehetett ünnepélyes díjkiosztót tartani, a szervezők mindenkinek személyesen elvitték a díjakat.