2024. április 16., kedd
AUSTRALIAN OPEN

Három héttel csúszik a rajt, kezdés február 8-án

Az előzetes sajtóhíreknek megfelelően csütörtökön eldőlt, hogy a tervezettnél három héttel később, február 8-án rajtol a jövő év első tenisz Grand Slam-viadala, az ausztrál nyílt bajnokság.

A hírt nem az Australian Open szervezői közölték, a módosítás a férfi tornákat szervező ATP most kiadott, 2021 első hét hetére vonatkozó versenynaptárából derült ki. A melbourne-i viadal eredetileg január 18-án kezdődött volna, a selejtezőkre pedig az azt megelőző héten került volna sor.
Az ATP naptára szerint a selejtezőknek egészen rendhagyó módon Doha ad majd otthont január 10. és 13. között, a főtáblára jutott teniszezők pedig onnan utaznak majd egyből az ausztrál városba, ahol érkezésük után karanténba kerülnek.
A férfiak számára az év első versenyeit a floridai Delray Beachen és a törökországi Antalyában rendezik egyaránt január 5. és 13. között. Ezeket – és a dohai kvalifikációt követően – az Australian Open előtt már csak január 31. és február 6. között tudnak versenyezni a férfiak, akkor két torna is zajlik majd párhuzamosan Melbourne-ben. Azok mellett pedig február 1. és 5. között, szintén a GS-verseny otthonának számító városban tartják a lerövidített ATP Kupát.