2024. április 19., péntek

Csóka fejlődési lehetőségei

Kiemelt feladat az egészségügy, az oktatás és az infrastruktúra fejlesztése

Csóka idei költségvetése több mint 80 százalékban fog megvalósulni. Az önkormányzat jövőre hasonló eredményre számít. A stabil költségvetési forrásokra alapozva Csókán jövőre 420 millió dinár bevételre számítanak. A községi büdzsé tervezete karácsonyig lesz közvitán, bárki megteheti észrevételeit, javaslatait.

 Az új összetételű önkormányzat regnálásának eddigi munkájáról Kormányos László, a polgármester tanácsadója az alábbiakat mondta:

– Idén már jelentős beruházásokat valósítottunk meg az utak és útburkolatok felújítása terén, ami pénzben kifejezve mintegy 75 millió dinárt tesz ki. Padén, Tiszaszentmiklóson és Szanádon a forgalmasabb dűlőutakat murvával, zúzott kővel borítottuk be, sárrázókat alakítottunk ki, hogy a traktorok és egyéb mezőgépek minél kevesebb sarat hordjanak fel az aszfaltos utakra. Beszereztünk nagyobb mennyiségű mart aszfaltot, amit a földes utak javítására használunk fel, amint megérkezik, és az időjárási viszonyok lehetővé teszik a munkát. A tavasszal, illetve a nyár folyamán elkezdett útkarbantartási, aszfaltozási munkálatok befejeződtek. Padén a Vasutas utca, Tiszaszentmiklóson a Tito marsall utca, Szanádon és Feketetón pedig több utcaszakasz aszfaltozása történt meg. Elkezdtük a további infrastrukturális beruházások kivitelezéséhez szükséges tervdokumentációk kidolgozását. Elkészült a Tiszaszentmiklós és Hódegyháza közötti út kiszélesítési terve és a hódegyházi Iskola utca aszfaltozásának terve. A munkálatok lefolytatásához szükséges engedélyeket beszereztük. A VMSZ kezdeményezésére és közbenjárására ezek az útépítéstervek bekerültek a köztársasági útfejlesztési programba, és várjuk a beruházások kezdetét.

Hozzátette, hogy a község vezetősége további helyi jellegű beruházások megkezdésén munkálkodik. Kivitelezésre vár a Padét a tiszai híddal összekötő, az Aranka folyót áthidaló új híd, és készül a Csókát Zentával összekötő regionális út korszerűsítési terve is, mégpedig kerékpárúttal megtoldva. A mezőgazdasági fejlesztések kapcsán elmondta, hogy három éve tart a termőföld-tagosítás Csóka kataszteri községben. A komaszáció utolsó fázisához értek, a mezőgazdasági földterületek újrafelosztási tervezetét bemutatták. Szeptemberben a tagosítási bizottság megkezdte a gazdák birtokba való bevezetését.

Jövőre a költségvetésből 30 százalékban támogatják a földművesek terménykárok elleni biztosítási kiadásait. Finanszírozzák a termőföldeken az öntöző- és vízelvezető csatornák karbantartási munkálatait, amihez a tartományi mezőgazdasági titkárság is hozzájárul. Az önkormányzathoz tartozó kataszteri községekben tevékeny a mezőőrszolgálat, működését jövőre egész évben finanszírozzák.

A szociális kérdésekkel kapcsolatban elmondta, hogy tekintettel a község gazdasági helyzetére és a lakosság demográfiai összetételére, a költségvetésben továbbra is hangsúlyosan jelentkeznek azok a tételek, amelyek a rászoruló polgárok szociális ellátását hivatottak támogatni.

– A szociális központ az általános tevékenységén túl az idősek gondázásával is foglalkozik a község minden településén. A fogyatékkal élő gyerekekkel való foglalkozás és az ezzel kapcsolatos ellátás is az intézmény keretein belül valósul meg. A terveink közt szerepel a fogyatékkal élő gyerekekkel való foglalkozás minőségének fejlesztése egy új ingatlan beszerzésével. A község 4 millió dinárral támogatja a Vöröskereszt munkáját. Ebből fedezik a napi 300 adag főtt étel elkészítését a népkonyhán. Önkormányzatunk kezdeményezése nyomán a szerbiai közberuházási iroda jóvoltából javában tart a csókai általános iskola tavaszig tartó teljes felújítása. A munkálatok értéke 127,5 millió dinár. A Magyar Nemzeti Tanács hathatós támogatásával megújult az Öröm Óvoda központi épületének vizesblokkja és óvodáink játszóterei is. Támogatjuk a középiskolások utaztatását a buszjegy árának 30 százalékáig. Az egyetemistáinknak eddig folyósított havi ötezer dináros támogatást a jövőben szeretnénk megemelni.

A polgármester tanácsadója elmondta azt is, hogy az egészségügy fejlesztése kiemelt feladat. Ultrahangos berendezést vásároltak az egészségügyi ellátás minőségének javítása céljából 5,7 millió dinárért. A tartományi titkárság jóvoltából 5 millió dinárért röntgengépet vásároltak, amelyet hamarosan üzembe állítanak. A jövőben is támogatják a csókai egészségházat, bár az intézmény alapítói jogát a tartomány vette át.

Kifejtette, hogy állandó jelleggel támogatják az egyházak rendezvényeit, a vallási létesítmények karbantartását és felújítását, amit jövőre is beterveztek a költségvetésbe. A civil szervezetek és kultúregyesületek idén 3,4 millió, a sportegyesületek 8 millió, a vallási szervezetek pedig 2,5 millió dinár községi támogatásban részesültek.