„Sok beszédnek sok az alja”, „a szó elszáll, az írás megmarad”, „se kutyája, se macskája”, „ebül szerzett jószág ebül vész el”, „csalánba nem üt a ménkű (mennykő)”, „vén, mint az országút”, „sok lúd disznót győz” – és folytathatnánk a példákat a szólások, közmondások, állandó szókapcsolatok felsorolásával nagyon sokáig. A felnőtt generációk szinte valamennyien jól értik és gyakran használják is a különböző beszédszituációkban szólásainkat, közmondásainkat, a fiatalabb nemzedéknek azonban igen gyakran gondja van ezek alkalmazásával. Természetesen nem az egészen kicsi gyerekekre gondolunk, akik életkoruk miatt még nem tudják felfogni az átvitt értelmű kifejezéseket. Ha például pár éves gyerekektől megkérdezzük, hogy mire gondolnak, ha azt hallják, valami megütötte valakinek a fülét, kivétel nélkül azt mondják, hogy valaki bizonyára elesett. Iskolás gyerekek azonban már képesek az átvitt értelmű gondolatok értelmezésére, de gyakran nem is hallották még a szólások, közmondások egy részét.
Sokszor szervezünk játékos nyelvi vetélkedőket iskolás tanulók számára, és e vetélkedők feladatsoraiban rendszeresen előfordulnak szólások, közmondások. Ilyen feladatok egyébként a hivatalos felvételi feladatlapokon is rendre jelen vannak. A gyerekek igen sokszor nem tudnak válaszolni az ezekre vonatkozó kérdésekre, mert még sosem találkoztak a szólások jelentős részével. Pedagógusok egyszer-kétszer már fordultak hozzánk azzal a kéréssel/javaslattal, hogy hagyjuk ki ezeket a feladatokat, mert a mai gyerekek gondolatvilágától nagyon távol esik ezek tartalma, jelentése, és mivel nagyon sok van belőlük, nem is tudják felkészíteni a diákokat, akiket így kudarcélmény ér.
Mi azt szeretnénk, ha anyanyelvünk szólás- és közmondáskészlete a mai körülmények között is élő, eleven nyelvi anyag lenne, amelyet állandóan használunk. Szólásaink, közmondásaink komoly nyelvi értéket jelentenek, olyan gondolatokat fogalmaznak meg sűrített formában, amelyeket általában csak hosszan, körülírva lehetne kifejezni. Ezek egy része nem nélkülöz egy finom értékítéletet sem. Fejlesztik az elvont gondolkodást, és mindezzel együtt az igényes, cizellált nyelvhasználat szempontjából is jelentős szerepet játszanak.
Mi lehet az oka annak, hogy míg régebben minden gond nélkül mindenki elsajátította a legáltalánosabban használt szólásokat, közmondásokat, állandó szókapcsolatokat, a mai fiataloktól ez nagyon távol esik? Azt szokták említeni, hogy valószínűen az olvasási szokások megváltozásával, illetve az olvasás hiányával lehet összefüggésben. Az általános feltevés szerint a klasszikus olvasmányok kimaradása lehet a ludas ebben. Ezek az olvasmányok régen nagyon sok ismeretet közvetítettek. Azt is szokták mondani, hogy a mai valóságtól nagyon távol esnek azok a tartalmak, amelyekre a szólások, közmondások világa utal. Való igaz, hogy a számítógép előtt felnövő gyerek, aki a reklámból azt tanulja meg, hogy a tehén lila, nehezen tudja értelmezni azt a szólást, hogy „nem minden tehén fekete”, vagy azt, hogy „sok lúd disznót győz”, esetleg azt, hogy „ne bízzuk kecskére a káposztát”.
Úgy látszik azonban, hogy ha a régi szólásokat nem is sikerül teljességgel elsajátítani, akkor újakat lehet teremteni. Sok új szólás keletkezett, ezek egy része egyelőre szlengnek minősül, de igen sok már a közbeszédben is polgárjogot kapott. Csak néhányat említsünk meg ezek közül: „a fagyi visszanyal”, „a farok csóválja a kutyát”, „olyan, mint a Titanic jéghegye”, „elhúzza a belét (bélését)”. Nekem az egyik legrokonszenvesebb új szólás az „elgurult a gyógyszere”, amely tökéletesen jellemzi a mai gyógyszerorientált, gyógyszerfüggő valóságot, a mai embert, aki többmaroknyi gyógyszerrel tudja egyensúlyban tartani magát, s ha ez valahol akadályba ütközik, ott kitör a krach, a pánik.
Szólásaink, közmondásaink – akár újakról, akár régiekről beszélünk – nyelvünk sajátos ízeit, sajátos látásmódunkat fejezik ki. Nem kellene elfelejteni, inkább érdemes őrizni, megtanulni, használni ezeket.
