2024. április 20., szombat

A szénfűtésről áttérnek a gázfűtésre

Adán az általános iskola tartományi támogatásból finanszírozza az átállást

A Tartományi Oktatási Titkárság közel 6 millió dináros támogatást biztosított az adai Cseh Károly Általános Iskolának, hogy áttérjen a gázfűtésre, miután az idei fűtési idényben a három szénfűtésű kazánból kettő már tönkrement a központi iskolaépületben. Maksó Éva iskolaigazgató elmondta, hogy a tartomány már átutalta a támogatást az iskolának, amely megkezdte a beruházás előkészítését. Az iskolában azt remélik, hogy két-három hónapon belül megvalósul a beruházás, amely során az iskolaudvarban egy konténerben öt gázkazánt szerelnek fel a szükséges eszközökkel, mivel az intézményben már korábban bekötötték a gázvezetéket.

– Az idei fűtésszezonban azzal szembesültünk, hogy tönkrementek a szénfűtésű kazánok a központi iskolaépületben. A próbafűtésnél az első kazán, a fűtési szezon megkezdésénél a második kazán mondta fel a szolgálatot, majd november folyamán a harmadik kazán is kilyukadt. A két meghibásodott kazánt teljesen ki kellett iktatnunk, a harmadik kazán folyik, de egyelőre működőképes, csak az a kérdés, hogy meddig tart ki. Nagy szerencsénk a szerencsétlenségben, hogy a felsős diákok online oktatáson vannak, így az épületszárny egyik részében csak cirkulál a víz, így az alsósokra tudunk rendesen fűteni, és nem fáznak. Reméljük, hogy ezt az egy hetet még végigdolgozhatjuk – magyarázta Maksó Éva. – A problémát azonnal jeleztem az iskola fenntartójának, Ada község önkormányzatának. Már egy-két éve tudjuk, hogy a kazánok meghibásodása előbb-utóbb bekövetkezik.

Az iskolaépület fűtésére, a tornatermet kivéve, három nagy kazánra van szükségünk. Az önkormányzat a jelenlegi financiális helyzetben csak egy kazánt tud nekünk kifizetni, ami nem elegendő, hogy az egész épületet fűtsük. Az önkormányzat részéről megvan a jó szándék, hogy mielőbb áttérjünk a gázfűtésre, de közölték, hogy sajnos az idei pénzügyi tervükbe már nem beszorítható, és ennek költségeit a következő évben sem tudnák teljes egészében fedezni. Ezért a Tartományi Oktatási Titkársághoz fordultam, ahol Szakállas Zsolt tartományi oktatási titkár segítségével sikerült is hozzájutnunk egy jelentős anyagi támogatáshoz. A titkárság közel 6 millió dinárt utalt ki a tartományi tartalékból. Ebből az összegből megkezdtük az előkészítő munkálatokat a beruházáshoz. Először a tervdokumentációt kell elkészítenünk a gázfűtés kialakításához, majd csak ennek birtokában írhatjuk ki a közbeszerzési eljárást a beruházásra. Reményeink szerint két-három hónapon belül megvalósulhat a beruházás, és áttérhetünk a gázfűtésre. A helyi önkormányzat ugyan nem tudta finanszírozni az áttérést a gázfűtésre, de vállalta, hogy kifizeti a különféle járulékos költségeket, köztük az építészeti, a villanyhálózat és a mérőrendszer kialakításának költségeit, ami szintén elég jelentős összeg lesz – nyilatkozta az iskolaigazgató.