2024. március 29., péntek

A hallgatás nem beleegyezés

Aggasztónak és meglepőnek nevezte a szerbiai hatalom hallgatását a Biztonság és Demokrácia Fóruma (FBD) az ENSZ nemzetközi törvényszéki mechanizmusának legújabb felszólítása kapcsán, melyben ismét a Szerb Radikális Párt két tisztségviselőjének a letartóztatására és kiadatására kérte az országot. Meglehetősen káros, emellett megengedhetetlen is a szerbiai kormány hallgatása – állapította meg a civil szervezet. Mint az illetékesek közleményükben hozzátették, teljesen érthető számukra az, hogy jelenleg az országnak más fontos problémái is vannak, mégsem lett volna szabad a kormánynak teljesen elmulasztania mindenféle reakciót. A szervezet szerint a hágai törvényszékkel megvalósított együttműködésért felelős országos tanácsnak mielőbb meg kell nyilvánulnia az ügyben, s el kell járnia azok szerint a nemzetközi kötelezettségek szerint, amelyeket magára vállalt. Az FBD aggodalmát fejezte ki amiatt is, ahogyan a média tudósított erről, s általában véve a kilencvenes évekkel való szembesülésről az utóbbi időben. Ez a téma nemcsak a nemzetközi kötelezettségek miatt, hanem Szerbia európai integrációja miatt is fontos – emlékeztetett a Biztonság és Demokrácia Fóruma.

A nemzetközi törvényszéki mechanizmus december 8-án szólította fel Szerbiát újra arra, hogy tartóztassa le és adja át Hágának Vjerica Radetát és Petar Jojićot, az SZRP politikusait a bíróság tiszteletben tartásának megszegése miatt. Azzal vádolják őket, hogy Vojislav Šešelj tárgyalásának ideje alatt Szerbiában megfélemlítettek, lefizettek, fenyegettek tanúkat, akik ennek következtében módosították a vallomásukat.