2024. április 19., péntek

Kínai helyett – horgolt játékok

Hiába egyediek és jobbak, nehéz a kézműves termékek értékesítése

Elérkezett az ajándékozások ideje. Ilyenkor elsősorban a szülők igyekeznek meglepni gyerekeiket. A választék nagy, hiszen ezekre az alkalmakra feltöltik a boltok polcait. De azért érdemes a környezetünkben is szétnézni. Házi készítésű, egyedi játékokkal is meglephetjük a gyerekeket.

Nincs értéke a kézi munkának (Kecskés István felvétele)

Nincs értéke a kézi munkának (Kecskés István felvétele)

Oláh Eszter muzslyai nyugalmazott szülésznő másfél éve kezdte el a horgolt játékok készítését. Eddig mintegy száz babát, állatkát, rajzfilmfigurát készített el. Munkái eljutottak Svédországba, Svájcba, Németországba, a világ szűkebb és tágabb környezetébe.

– Három évvel ezelőtt vendégségben voltam az unokáimnál meg a lányoméknál Svédországban. A nagyobbik unokám a fiatalabbnak a születésnapjára egy kis horgolt egeret készített. Svédországban a gyerekekkel nagyon korán kezdenek foglalkozni ilyen téren, és a gyerekek nagyon ügyesek. Mikor megláttam az ő kézimunkáját, akkor született meg bennem az ötlet, hogy „ezt én is meg bírnám csinálni” – mesélte Eszter.

Kezdetben csak a maga örömére horgolt. Azóta már barátai, ismerősei részére, megrendelésre is készít babákat. Tavaly a muzslyai karácsonyi vásáron is bemutatta a munkáit.

– Bevallom, hogy a babakészítésbe rengeteg időt, nagyon sok örömet, szeretetet fektetek, mert ez engem kitölt. Örülök annak is, ha valakinek tetszik a munkám. Ha valaki valamit kér tőlem, nagyon szívesen megcsinálom. Állatkákat, rajzfilmhősöket – kinek mi a kívánsága. Nyugdíjba vonulásom után erre most van időm.

Manapság nem könnyű bármilyen kézműves terméknek az értékesítése. Így van ez a játékokkal is. Mert a kínai a leghozzáférhetőbb, mondta beszélgetőtársunk.

– Az a különbség a kettő között, hogy amit én csinálok, az száz százalékban természetes anyagból, pamutfonalból készül. A töltelék, amellyel a párnákat töltjük, az szintetikus anyag. A játék mosógépben is mosható. Pici gyerekeknek puha, kedves. Van, akinek kedvenc játéka, szeret vele elaludni, felébredni, játszani. Húzza fülét-farkát, nem szakad el olyan gyorsan – mondta Oláh Eszter.

Eszter természetesen a karácsonyi ünnepekre is készül. Megcsinált egy pár rénszarvast, hóembert, készül a télapó is. Meg itt van a többi kedves baba és állat is. Sajnos a járványhelyzet miatt ezeket a játékokat egyelőre csak Eszter otthonában lehet megtekinteni.