2024. április 25., csütörtök

MagyarZó Pistike messéi

Atata az elmúlt napokban irtó igyes volt. Először is a múlt hétvégén lenyakalta a ház előtt álló három akácfát. Ez annyit tesz, hogy levágta a fáknak a zösszes ágát, csak a fatörzsek maradtak meg, mint valami buzogányok. Az ágak majd újra kinőnek tavaszra. Még időben végezte el ezt a munkát, mert hétfőn olyan szél kerekedett, hogy biztos lefújta volna őt az imbolygó létráról, vagy letörte volna az ágakat. Így azonban a vékony ágacskák mellett mintegy száz hosszú ágat nyert, az utcára kinéző zomzéd Zacsek meg is jegyezte, hogy ezekből milyen jó paradicsomkarókat lehetne készíteni.

– Hallja, zomzéd – csillana fel a fater zeme –, jól mondja. Megtisztítom és mind elviszem a zabadkai bolhapiacra, ahol majd jó pénzért eladom őket.

– Csak arra vigyázz, Tegyula, nehogy állambácsiék nagyon megadóztassák a pluszkeresetedet – figyelmezteté őt az éppen az utcára lépő amama.

– Miféle adóval riogatsz, Tematild?! – hörtyene fel az öreg.

– Attól még, hogy te, káo a lelki egészséged megőrzése miatt, kerülöd a híradásokat, a zesemények továbbra is zajlanak, és a napokban arról is sok szó esett, hogy a szabadúszók megadóztatása után hamarosan egyes gastarbeiterek is sorra kerülnek majd – magyaráza a muter. – Ha ez a tendencia folytatódik, uopste ne lepődj meg majd azon, hogy minden pluszjövedelem után, így a paradicsomkarók eladásából eredő bevétel után is külön adót kell majd fizetni.

– Mit szól maga ehhez, zomzéd? – kérdé a fejét vakargatva atata a Zacsekot.

– Szóhoz sem jutok – így a Zacsek.

Néhány nappal később nálunk a meleg zobában azonban suttogva elárulta, hogy neki megvan a véleménye erről az összetett kérdésről, de egy fikarcnyi kritikát sem mer megfogalmazni a Vučkóékról, mert még meghallja a zanyósa – a zöreglány ugyanis mindent meghall, amit nem kellene, annál kevésbé azt, amit kellene –, és majd utána a zegény zomzéd napestig esdekelhet bocsánatért, merthogy a Zacsekpeti öreganyja irtó odavan a zelnökért, amióta az kilátásba helyezte az 5000 dináros pluszpénzt minden nyugdíjasnak.

– Igen, a pénzügyis Mali többször is bejelentette, hogy folyó hónap 18-án, egy nappal Szent Miklós avagy Sveti Nikola napja előtt összesen 1,7 millió nyugdíjas kap fejenként 5000 dinárt – erősíté meg az öreglány. – Azt is mondta, hogy az állam ily módon szeretne segíteni azokon, akik leginkább rászorulnak a segítségre ezekben a vészterhes időkben.

– Én ezzel az állítással egy kicsit vitába szállnék – köté a zebet a karóhoz a fater. – Egyrészt nem biztos, hogy az, aki 70–80 ezer dináros nyugdíjat kap havonta, rászorul az 5000 dináros segítségre, másrészt pedig tudtommal Zerbiában 200 ezer olyan idős személy él, aki egyáltalán nem rendelkezik nyugdíjjal, s így ebből a segélyből is kimarad.

– Engem meg az érdekel – morcoskoda a Zacsek is –, hogy ezen a nem hivatalos zerb ünnepen, amikor, aki éppen nem vár vendéget, az vendégségben van, a zilletékesek hogyan fogják betartatni a járványügyi előírásokat?!

– Attól tartok, hogy nehezen – kuncoga az öreg, és elmeséle egy zomorú történetet.

A felelősségtudatos polgár felhívja a rendőrséget, hogy feljelentést tegyen.

– Haló, rendőrség, a szomszéd lakásban mintegy húszan vannak jelen valami ünnepségen, a kémlelőnyíláson kilestem az érkezőket!

– Na és én most csináljak veled?! Ha rendes ember lennél, téged is meghívtak volna!

– El tudom képzelni, hogy az elkövetkező időszakban a legtömegesebb titkos társaságok Zerbiában a zlavákon összesereglett vendégek lesznek – bólogata a Zacsek –, pedig a koronazakértő Kon zépen megmondta, hogy járványügyi szempontból a legnagyobb gondot az előttünk álló ünnepek okozzák. Ha ezt figyelmen kívül hagyjuk, akkor újév után a fertőzöttek számának robbanásszerű növekedése várható.

– Még csak az hiányzik! – hüledeze amama. – Képzeljétek, elmúlnak az ünnepek, kialusznak a fények, kiürül a buksza, előttünk az év leghosszabb és legkomorabb hónapja, sehol semmi, a tévében pedig egymást érik majd a lehangoló hírek. Pedig mekkora reményeket fűzünk a 2021-es évhez!

– Ne aggódj, Tematild – vigasztalá a mutert atata –, hamarosan meglesz a védőoltás, mindannyian felvesszük, és az élet lassan visszatér a régi kerékvágásba.

– Jaj, Tegyula, ne is emlegesd nekem a vakcinát – sopánkoda az öreglány –, annyi zörnyűséget olvastam róla, hogy nem is tudom, várjam-e vagy sem. Ki tudja, mi lesz abban!

– Mi, laikusok, ezt bizony nem tudhatjuk – így a fater –, az igazság azonban az, hogy annak a tíz másik, rendszeresen használt gyógyszernek és táplálékkiegészítőnek sem ismerjük az összetevőit.

– Láttam erről egy érdekes véleményt a Facebookon – mondá a Zacsek –, így hangzik: „Egész életedben párizsit ettél, de most nem oltatod be magad, mert nem lehet tudni, mi van a vakcinában!”

– Ha már a táplálkozásnál tartunk – mondá az öreg –, azt olvastam a héten, hogy egy amerikai vállalkozás megkapta az engedélyt arra, hogy laborban növesztett vagy termesztett, nem tudom, hogyan kell pontosan mondani, csirkehús-pogácsákat kezdjen árusítani Szingapúrban. Ez az első eset, hogy szintetikus módon előállított húst engednek üzletekben és éttermekben forgalmazni. Állítólag ez a jövő kajája!

– Ez azt jelenti, hogy műhúsból készülnek a csirkefalatkák?! – hüledeze amama. – De ki akar ilyet enni?!

– Elsősorban az, aki szereti a húst, de etikai és környezetvédelmi szempontok miatt az állattenyésztést problémásnak tartja – válaszola a Zacsek. – Bionak ugyan nem bio, de annál inkább állatbarát!

– Nyugodj bele, Tematild, hogy mi egy ilyen változó világban élünk – magyarázá atata. – Lényegében már műanyag körülöttünk minden. Műanyagból készülnek az eszközeink, műanyag gúnyát hordunk, műanyagot eszünk, lassan már mi is azzá válunk. Mire Pisti felnő, disznótor nélkül készül majd a finom füstölt kolbász, kis mennyiségű sertésizommintából laboratóriumi körülmények között felszaporítják majd a sejteket, adnak hozzá némi fokhagyma- és töröttpaprika-esszenciát, füstaromával kezelik, és már mehet is a szárítóba!

– De mi lesz zegény állattenyésztőkkel, akik felénk már most áldatlan helyzetben vannak – veté föl költői kérdését kétségbeesetten a muter –, felcsapnak mind laboránsnak?!

Erre a fogas kérdésre már a bölcs fater sem tudta a választ, no de arról, hogy igazából mit is gondol erről az újonnan kialakuló táplálkozási szokásról, a legjobban árulkodik a hét folyamán lebonyolított másik nagy akciója. Napokig ugyanis töpörtőt hőlészett a hentesüzletekben és boltokban, hogy az öreglány Luca-napjára készíthessen finom töpörtyűs pogácsát. Az egyik sikertelen próbálkozás után amama megjegyezte, hogy az sem baj, ha nem talál töpörtőt, majd süt túrós vagy margarinos pogácsát, mire az öreg zigorúan kijelentette, hogy a Luca-pogácsa töpörtyűből van, oszt slussz!

Meg akartam kérdezni atatától, hogy az vajon számít-e, hogy maga a töpörtő miből van: pocából vagy kémcsőből, meg hogy tudta-e azt, hogy Ámerikában a töpörtyűt disznóchipsnek hívják, de éppen akkor pittyent a zokostelóm, ezért nem sikerült neki feltennem a kérdéseimet. Megnéztem a telefonomat, a Zacsekpeti írta a Messengeren, hogy ő hogyan ellenőrzi, nem fertőződött-e meg a koronavírussal, így a fatertól hallott fontos ismeret elsajátítása mellett a Luca-pogácsa mibenlétéről, még egy roppant hasznos dolgot megtanultam a héten.

– Reggelente gyorstesztet végzek a koronára – írta Peti. – Amikor felébredek, szellentek egyet és a fejemre húzom a paplant. Ha érzem a szagot, akkor minden rendben van.

Pistike, bio töpörtyűs pogácsát majszoló paradicsomkaró-árus