2024. március 29., péntek
SZABADKAI HISTÓRIÁK

Séta a szabadkai zsibvásáron

A Kisbajmoki Piac – vagy ahogy a szabadkaiak nevezik: ócskapiac, bolhapiac vagy „buvljak” – helyén régen vásár és szarvasmarhapiac volt. A piac egyik szegletében volt a Régi Piac, ahol – ahogy a neve is elárulja – régi holmikat árultak. A hatvanas években terjed el az ócskapiac, bolhapiac elnevezés, ugyanis ekkorra már a piac szinte egész területére az volt a jellemző, hogy régi holmikat, megunt tárgyakat, különféle ruházati cikkeket értékesítettek. De, hogy is nézett ki az ócskapiac mintegy hatvan évvel ezelőtt? Mi mindent kínáltak akkor az árusok? Ezekre a kérdésekre kapunk választ a Magyar Szó 1962. március 11-ei számában. Napilapunk ugyanis Nagyáruház a szabad ég alatt címmel egy terjedelmes riportot közölt az ócskapiacról.

„Nyirkos, ködös ez a péntek reggel [a riport a Magyar Szó vasárnapi számában jelent meg]. Valahonnan az észak-nyugati sarokról goromba szél fúj, azt bizonygatva, mennyire szeszélyes ez a tavaszt játszó télutó. A barátságtalan időjárás azonban keveset ront a Bajai temető előtti téren és ennek vaskerítésékkel övezett utcanyúlványában hetenként kétszer zajló zsibvásár forgalmán. A Zombori kapuhoz ötpercenként érkeznek a három kocsiból álló villamos szerelvények, és ontják a piacosokat: vevőket és árusokat egyaránt. Akkora itt a tolongás, hogy akármelyik falusi kirakodóvásár is megirigyelhetné. Az árubőség pedig egyenesen elképesztő: a kíváncsi szemlélő akár órák hosszat is elsétálgathat a pultot helyettesítő földön kirakott áruk sokasága között, ha lelkiismeretesen át akarja tekinteni a készleteket, hiszen az inggombtól a legdivatosabb szőrmekucsmáig és a bajuszkötőtől a szerencsétlenül járt kis autóig kapható itt minden, amire az embernek szüksége lehet. Sőt, sok olyan árucikk is fellelhető ebben a szabad ég alatt virágzó nagyáruházban, amely a város nagyon jól megszervezett, hatalmas kereskedelmi hálózatának milliárdos raktáraiból is hiányzik. Ilyenek például a különböző pótalkatrészek, amelyeket – úgy látszik, íratlan kizárólagos joggal – csakis a szuboticai ócskapiac árusít. Rugó kell egy régi metszőollóba, eltörött a nagymama húsdarálójának a hajtókarja. Jó volna egy vastagabb lyukú pótalkatrész a kolbásztöltőbe, kiégett egy lámpa a 20 év előtt örökölt rádióban – hát ez is baj kérem? Forduljon hozzánk bizalommal: azért van ez az ócskapiac, hogy olcsón és gyorsan kielégítsünk minden szükségletet” – írta Muhi János, a riport szerzője.

A Magyar Szó írásából az is megtudható, hogy a hatvanas évek elején az ócskapiac sokkal nagyobb területet foglalt el, mint manapság. Az árusok akkoriban a Bajai úti temető környékét is elfoglalták. A temető déli fala és a villamos sínek közötti lapályon járműveket, főleg kerékpárokat és motorkerékpárokat árultak, de Muhi János arról is beszámolt, hogy egy Fityót is látott, amelytől közlekedési szerencsétlenségből szerencsésen kikerült gazdája kívánt megszabadulni. A piac talán legérdekesebb része a temető és a kistemplom közötti utcában helyezkedett el. Itt az árusok a temető vasrácsból készült kerítését is birtokba vették, és különféle ruhaneműket, „tavaszi álmokat keltő csipkecsodákat” terítettek rá.

„Négy hosszú sorban helyezkednek el az árusok. Itt kaphatók mindazok a kincsek, amelyeket ezideig padlások, fészerek, lomtárak és szekrények homálya rejtegetett féltő gonddal. Legtöbb a vasáru és a textil, no meg a bőráru. Kiegyenesített rozsdás szeg, félig használt reszelő, mindenfajta anyacsavar, fűrész, ásó, lapát, tehénvakaró, dugóhúzó, egérfogó, konzervnyitó, kerékpárküllő, madárkalitka, üstház, kocsiabroncs, injekcióstű, tölcséres gramofon, újra élesített zsilettpenge, kötőtű és villanykályha – csak amit sebtében feljegyezhettem a nagy tolongásban. A ruházkodási cikkek választéka sem marad le emögött: babafityula, ködmön, suba, nylon bugyi, csipke melltartó, minden fajta pulóver, szoknya, blúz, sál, gumipelenka – a jampecek cowboy kalapjáig és a selyem, bársony, gyapjú és perlon holmiig – kinek mi kell” – írja a riport szerzője.

Muhi János írását azzal fejezi be, hogy az ócskapiacról regényt kellene írni, nem riportot.