2024. április 18., csütörtök

Tiranában ismét összecsapások voltak a kijárási tilalmat megszegő fiatalember agyonlövése miatt

Pénteken is összecsaptak az albán fővárosban a rendőrökkel a tüntetők, akik immár harmadik napja utcára vonulva fejezték ki felháborodásukat amiatt, hogy a rendvédelmi szervek agyonlőttek egy 25 éves férfit, aki megszegte a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalmat.

Fotó: MTI/EPA

Fotó: MTI/EPA

Tiltakozók százai gyűltek össze Tiranában a kormány épülete előtt, majd köveket és petárdákat hajítottak az ott őrséget álló rendőrökre. Ez utóbbiak vízágyúkkal és könnygázzal válaszoltak.
Hasonlóan erőszakos utcai összecsapások voltak az előző napokban is, amikor a tiltakozók százai, semmibe véve a tízfős gyülekezési plafont, kövekkel dobálták a rendőröket, a belügyminisztériumot, a tiranai polgármesteri hivatalt, valamint a főbb kormányzati épületeket. Megpróbáltak behatolni a belügyminisztériumba és a kormányzati épületkomplexumba, ahol Edi Rama miniszterelnök irodája is található. A rendőrség akkor is könnygázt vetett be. A résztvevők, akiknek túlnyomó többsége nem viselt maszkot, Rama lemondását követelték, a kormány épülete előtt álló karácsonyfát is felgyújtották.
A tragikus haláleset után a miniszterelnök nyilatkozatban kért bocsánatot a szerinte "megmagyarázhatatlan és teljesen észszerűtlen" lövöldözés miatt, Sander Lleshaj belügyminiszter pedig csütörtökön benyújtotta lemondását.
Mindez azonban nem volt elegendő a kedélyek megnyugtatására, a tiltakozások további három városra is kiterjedtek. Ezek a zavargások kiélezték a belpolitikai ellentéteket a szocialista kormány és az ellenzéki erők között.
A jobbközép ellenzéki Demokrata Párt ugyancsak Rama lemondását követelte. "Eljött a változás ideje, nem folytatható ez így tovább" - mondta Lulzim Basa pártvezér. A miniszterelnök ugyanakkor a politikai ellenfelekre hárította a felelősséget hangoztatva: az ellenzék nem csupán felbujtó volt az erőszakos cselekményekkel kapcsolatban, hanem maga is irányítója volt azoknak, s ezt állítólag az igazság nevében teszik, valójában saját politikai érdekei vezérlik.
A 25 éves Klodian Rashát keddre virradóra lőtték agyon a kijárási tilalom hatálya alatt, mert nem reagált az őt feltartóztatni akaró rendőrök felszólítására. A belügyminiszter közölte, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben.
Péntek reggel egy tiranai bíróság úgy döntött, hogy őrizetben marad az a rendőr, akit a fiú lelövésével gyanúsítanak, amíg tart a vizsgálat, amely kideríti, hogy indokolt volt-e a fegyverhasználat.