2024. április 19., péntek
TARTOMÁNYI KORMÁNY

A bánáti autópályáról tárgyaltak

Igor Mirović tartományi kormányfő tegnap értekezletet tartott a China Shandong International Economic kínai vállalat képviselőivel, Zhang Jianchao, a vállalat szerbiai fióktelepe igazgatójának vezetésével. A tárgyaláson a Belgrád–Nagybecskerek–Újvidék autópálya megépítésének projektjéről beszélgettek, amelynek kivitelezője a szóban forgó kínai vállalat. Ezenkívül szó esett az újabb projekteken való együttműködési lehetőségekről is.

Mirović szerint ez az egyik legnagyobb kínai építőipari vállalat, amely eddig minden határidőt betartott és ezáltal jelentős referenciákra tett szert.

– Ezen autópálya megépítése nagy jelentőséggel bír Vajdaság és az egész ország számára. Így összekapcsoljuk Belgrádot, Nagybecskereket és Újvidéket, és számos ipari övezetet, ez minden polgár számára fontos – mondta Mirović elnök.

A beszélgetés során Zhang Jianchao, a vállalat szerbiai fióktelepének igazgatója kiemelte, a vállalat a lehető legrövidebb időn belül elkészíti a projekt műszaki dokumentációját, annak érdekében, hogy az előkészítő munkálatok a legrövidebb időn belül megkezdődhessenek.

A megbeszélésen részt vett Vladimir Galić kormányfő-helyettes, illetve területrendezési és környezetvédelmi titkár, valamint Ognjen Bjelić energetikai, építési és közlekedésügyi titkár is.