„Jézus Krisztus, az Isten Fia evangéliumának kezdete. Izajás próféta megírta:»Íme, elküldöm követemet színed előtt, hogy előkészítse utadat.« A pusztában kiáltónak szava: »Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.« János ezért a pusztában hirdette a bűnbánat keresztségét a bűnök bocsánatára. Kivonult hozzá Júdea egész vidéke és Jeruzsálem minden lakója. Megvallották bűneiket, ő pedig megkeresztelte őket a Jordán folyóban. János teveszőrből készült ruhát viselt, csípőjét bőröv vette körül; sáskát és vadmézet evett. Ezt hirdette: »Aki utánam jön, hatalmasabb nálam. Arra sem vagyok méltó, hogy lehajoljak és megoldjam a saruszíját. Én vízzel keresztellek titeket, ő pedig Szentlélekkel keresztel majd meg benneteket!«” (Mk 1, 1–8)
Krisztusban Kedves testvéreim!
A mai evangéliumban Keresztelő Jánosról hallhattunk, aki Judea pusztájában tanított. És ő a tanításában nem köntörfalaz, nem kerülgeti a forró kását, nem ködösít, nem rejt el apró betűs részleteket – mint egyes üzletkötők a szerződéseken – hanem rögtön a lényegre tér, és egyértelműen beszél: „Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit.” Ebben a határozott felszólításban szinte ott van az ellentmondást nem tűrő meghívás a megtérésre és nemcsak a Jordánnál összesereglett nép számára, hanem számunkra is. Kicsit ijesztően is hathat ránk Keresztelő Jánosnak szavai, mintha azt sugallná, hogy nincs más lehetőség számunkra. Csak az adott pillanat a megtérés lehetősége, holnap már nem lehet. És ez jól is van, így hiszen ennek hallatára rögtön el kezdhet bennünk motoszkálni egy gondolat, hogy mit kell tennem azért, hogy megtérjek? Mit is kell tennem azért, hogy nekem is részem legyen a mennyek országában? Mit is jelent valóban a megtérés? A megtérés Isten felé fordulás, Visszatalálni Istenhez, úgymond egy 180 fokos fordulat az ember életében. Letérek a rossz útról, és a jót cselekszem, de a görög metanoein szó még jobban kifejezi a megtérés lényegét, ami nem más, mint nem csak a rossz útról való letérés, hanem lelkületünk, a gondolkodásunk és cselekvésünk Krisztusi irányba való megváltozása, egyszóval Krisztust öltöm magamra, ahogyan ezt Pál apostol is mondja, és ezáltal válok újjászületett emberré. „Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, 10 és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.” (Kol 3, 9–11). Ez nem is olyan egyszerű, mert számtalan hibánkkal és gyengeségünkkel kell megküzdenünk. Lehet bármilyen istentapasztalatunk, a bűneink, a gyengeségeink, a hibáink, nem hagynak el bennünket azonnal. Egy istentapasztalat által Isten felé fordulhatunk, úgymond megtérhetünk, de a belső küzdelmeink tovább folytatódnak. Nem elég azt mondanunk, hogy megtértem, hogy most már készen vagyok, keresztény vagyok, és hogy ölbe tett kézzel várom az üdvösségem, mert akkor mi is azokhoz a farizeusokhoz hasonlítunk, akik Ábrahámra hivatkozva akarták maguknak bebiztosítani az üdvösséget. Mi Ábrahámhoz tartozunk, ez már elég biztosíték az üdvösséghez gondolták magukban elbizakodva. A mi helyzetünkre lefordítva ez így hangzik: Találkoztam Isten szeretetével, megtértem és ez már elég az üdvösséghez. A megtérés mindig Isten kegyelméből történik, ezt segítő kegyelemnek nevezzük, ami rávezet bennünket a helyes útra, de hogy ezen az úton meg is maradjunk, együtt kell működnünk a kegyelemmel. Mindennapos apró megtérésekre van szükségünk. Ezt az úton maradást a zsoltáros így írja le: „Boldog ember, aki nem indul a gonoszok tanácsa nyomán, aki nem jár a bűnösök útján és nem vegyül a csúfot űzők közé.
Aki örömét leli Isten törvényében, s parancsairól elmélkedik nappal és éjjel. Olyan, mint a folyóvíz partjára ültetett fa, amely kellő időben gyümölcsöt terem, és levelei nem hervadnak. Siker koronázza minden tettét.” Akkor tudok megmaradni a megtérés útján, ha magam is, úgy élek, mint ez a folyóvíz mellé ültetett fa, ami a folyóból nyer életet, úgy én is Istenbe gyökerezve az Ő szeretetéből táplálkozom, Ő az én forrásom, mert csak így tudok gyümölcsöt teremni az örök életre, és a bűnbánat gyümölcsei is ezáltal valósulnak meg bennem. Mik alkotják a bűnbánat méltó gyümölcseit? Először is az öröm: a kirobbanó öröm afölött, hogy bűneink bocsánatot nyertek, hogy tiszta lappal kezdhetünk. Új lehetőséget kapunk Istentől. Ez az öröm áttüzesíti az ember lelkét, és megnyitja Isten és embertársa felé. Épp ezért a hiteles bűnbánat második gyümölcse a nagyobb türelem mások iránt, a megbocsátás készsége. Ez hiányzott leginkább a farizeusokból és írástudókból, akik bizony elítélték azokat, akiket bűnösöknek tartottak, elfordultak tőlük, nem ültek velük egy asztalhoz, de még csak szóba sem álltak velük. Pedig aki átélte, hogy Isten neki mennyi bűnét megbocsátotta, az maga sem zárkózhat el a megbocsátástól. A harmadik gyümölcs az alázat és a helyes önértékelés. Aki megtapasztalta, hogy bizony bűnökre hajlamos, bukdácsoló ember, aki elismeri, hogy rászorul Isten irgalmára, az nem válik gőgössé és felfuvalkodottá. Nem érzi magát felsőbbrendűnek más emberekhez képest, mint ahogyan azt a farizeusok és szadduceusok tették. Ugyanakkor az isteni megbocsátás megóvja őt attól is, hogy túlságosan leértékelje önmagát, hogy elkeseredve lemondjon önmagáról. Végül a valódi bűnbánat értékes gyümölcse a jótettekre való készség, a jócselekedetek gyakorlása is. Aki érzi, hogy bűneivel megbántott másokat, kárt okozott embertársainak, az a megtérésekor vágyat érez arra, hogy jóvátegye a hibáit, vagy legalábbis megmutassa, hogy igaz és szép dolgokra is képes. Épp ezért keresi az alkalmat, hogy jót tegyen.
Krisztusban Kedves Testvéreim!
Legyünk készen ezért mi is minden nap a jóra, és Keresztelő János közbenjárását kérve, könyörögjünk az irgalmas Jézushoz, hogy Ő tegye teljessé és őszintévé a bűnbánatunkat a karácsonyi készületben! Hadd teremjük meg az Ő segítségével a bűnbánat méltó gyümölcseit, s legyen erőnk a „pusztába vonulni” a körülöttünk kavargó, zajos világ olyan eseményei, helyzetei elől, amelyek bűnre vezető alkalmat jelentenének számunkra!
Ámen
(A szerző a szabadkai Székesegyház káplánja.)
