2024. április 19., péntek

Egy bravúr nem elég

Szerbia búcsúzott, Magyarország pont nélkül folytatja a középdöntőben

A szerb válogatott 25:24 arányú vereséget szenvedett Horvátországtól a dániai női kézilabda-Európa-bajnokság C csoportjának utolsó fordulójában, így nem jutott tovább a középdöntőbe. Az első félidő változatos játékot hozott, eleinte egyik csapat sem tudott megnyugtató előnyt szerezni. A 20. perc környékén Ljubomir Obradović együttese fokozta a nyomást, valamivel jobban játszott ellenfelénél, és négy találattal elhúzott (13:9). A horvátoknak néhány perc kellett, hogy sikerrel rendezzék soraikat, ezzel egyidejűleg a szerbek sokat hibáztak, így Nenad Šoštarić gárdája Klarissa Kalaus és Dora Krsnik vezérletével megkezdte a felzárkózást, és a szünetre egalizált (14:14). A folytatás az első félidőhöz hasonlóan alakult, előbb a horvátok, majd a szerbek vezettek két góllal, ám a hajrá egyértelműen a „sakktáblások” szájíze szerint alakult. A 45. percben, 23:21-es szerb vezetésnél Slađana Pop-Lazićék teljesen leblokkoltak, a játékosok 13 percen keresztül gólképtelenek voltak, miközben a horvátok egyenlítettek, és 25:23-as előnyhöz jutottak. A szerbek meddő játékát három perccel a lefújást megelőzően Pop-Lazić találata törte meg, sőt a hátralevő percekben Liščevićék többször is egyenlíthettek volna, ám rengeteg hibát vétettek, rendre eladták a labdát, így Horvátország harmadik mérkőzését is megnyerte a csoportban.

A szerb vereség egyben azt is jelentette, hogy Obradovićék középdöntős szereplése a csoport zárómérkőzésétől, a Hollandia–Magyarország találkozótól függött, valamit azt, hogy a magyarok a szinte biztos továbbjutás fényében léphettek pályára a világbajnok ellen – csak 19 gólos vereség esetén búcsúztak volna a tornától. A tétnélküliség az első játékrészben felszabadultabb magyar játékot hozott, északi szomszédjaink pontosabban támadtak és jól védekeztek a világbajnok ellen, így a szünetben kétgólos magyar vezetést (15:13) mutatott az eredményjelző. Danyi Gábor és Elek Gábor csapatának lendülete a 39. percben elfogyott, a győzelmi kényszer alatt játszó hollandok szépen lassan felzárkóztak és fordítottak, az utolsó öt perc 25:23-as holland vezetésről indult. Kovacsics Anikóék a hajrában sem tudtak újítani, esélyük sem volt egyenlíteni, és végül négy góllal (28:24) kikaptak. A mezőny legeredményesebbje Kelly Dulfer volt, aki 11 lövésből 8 gólt dobott.

A herningi A csoportban Montenegró nehezen, de kiharcolta a továbbjutást, mivel egy góllal (26:25) legyőzte Szlovéniát. A forduló másik mérkőzésén a címvédő franciák három találattal (23:20) legyőzték a házigazdákat, így csoportelsőként végeztek.

A végeredmények alapján kialakultak a középdöntő hatosai, az I. csoportot Oroszország (4 pont), Franciaország (4), Dánia (2), Svédország (1), Spanyolország (1) és Montenegró (0), míg a II. csoportot Norvégia (4), Horvátország (4), Hollandia (2), Németország (2), Magyarország (0) és Románia (0) alkotja. A magyarok szombaton 16 órától játsszák első mérkőzésüket Németország ellen.

A csoport (Herning), 3. forduló: Montenegró–Szlovénia 26:25, Franciaország–Dánia 23:20.

1. Franciaország

3

3

0

0

74:60

6

2. Dánia

3

2

0

1

78:60

4

3. Montenegró

3

1

0

2

68:77

2

4. Szlovénia

3

0

0

3

65:83

0

C csoport (Kolding), 3. forduló: Szerbia–Horvátország 24:25, Hollandia–Magyarország 28:24.

1. Horvátország

3

3

0

0

76:71

6

2. Magyarország

3

1

0

2

84:78

2

3. Hollandia

3

1

0

2

78:80

2

4. Szerbia

3

1

0

2

79:88

2

FÉRFI BL

Elhalasztják a rangadót

Koronavírusos megbetegedések miatt elhalasztják a Barcelona–Veszprém találkozót a férfi BL csoportkörének mai fordulójában. A magyar klub honlapjának keddi beszámolója szerint Ligetvári Patrik, illetve a szakmai stáb egyik tagja fertőződött meg, ezért a csapat karanténba került. A gárda legutóbbi tesztelését ma reggel végezték, negatív eredmény esetén péntektől újra edzésbe állhatnak a játékosok. A közlemény szerint jövő csütörtökön mindenképpen pályára szeretnének lépni a Szeged elleni magyar bajnoki rangadón.