2024. április 19., péntek

„Gázos” közvállalatok

Hamarosan kiírják a pályázatokat a közvállalatok igazgatói tisztségének betöltésére

A veszteséget felhalmozott közvállalatok erőteljes bírálata már évek óta napirenden van. Zorana Mihajlović bányászati és energiaügyi miniszter új tárcája élén már több alkalommal is hangot adott abbéli véleményének, miszerint a Szerbiai Villanygazdaság, valamint a Srbijagas közvállalatok nem a leghatékonyabban végzik a rájuk bízott munkát.

Mihajlović szerdán az RTV újságíróinak adott nyilatkozatában továbbra is azt ecsetelte, hogy sürgős reformokra és a tevékenységek pontos meghatározására van szükség bizonyos közvállalatok esetében. Elmondása szerint a Szerbiai Villanygazdaság és a Srbijagas a két legfontosabb közvállalat az országban, amelyeknek a profittermelés kellene legyen a lételemük. Ahhoz, hogy az említett közvállalatok is az elvárt módon tejesítsenek, az üzleti tevékenységüket átlátható, követhető módon kell végezniük. A beszerzéseket nyilvánosan, pályázatok útján kell véghezvinni, a projekteket pedig az előirányzott tervek szerint kivitelezni.

A jelenlegi helyzet nem csak egy személytől függ, az említett közvállalatok infrastruktúrájával is gond van. A miniszter véleménye szerint túl sok a megoldatlan probléma, már a beruházási terveket is újra kell fogalmazni.

– Fontos csökkenteni a veszteségeket, hogy az energiaszektorban hatékony, korszerű és nagy teljesítményű vállalatok működhessenek, ugyanis ez a jelenlegi víziója a köztársasági elnöknek és a szerb kormánynak. A közvállalatok nem magánvállalatok, az állam nevezi ki az igazgatókat, akik kötelesek eleget tenni a felsőbb döntéseknek – mutatott rá Mihajlović.

A miniszter szerint a nagy változások előtt mindig jelentős az ellenállás, ez most is így történik. A gyengébb félnek mindig a legkönnyebb az összeesküvés-elméletekre hivatkozni vagy pártérdekek mögé bújni, amikor valami változik. Ami jelenleg a legfontosabb, hogy ki mit tett eddig, valamint az, hogy a reformok végrehajtásával meg tudnak-e birkózni a közvállalatok. A szerkezetátalakítások nyilvánosan zajlanak majd, a Transportgas és Distribucijagas elválasztása pedig feltétlenül szükséges a gázszolgáltató közvállalattól, mert ennek elmulasztása több millió eurós veszteséget is okozhat az országnak.

– Könnyen megeshet, hogy Szerbia december folyamán büntetést kap az Energetikai Közösségtől, mert a Srbijagasban nem végezték el a rájuk váró feladatokat – figyelmeztetett a miniszter.

Zorana Mihajlović továbbra is hangsúlyozza, nincs azzal semmi probléma, ha valaki akár 10-15 évig is ugyanazt a funkciót tölti be valahol. Az okoz gondot, amikor valaki ilyen hosszú időn keresztül rosszul végzi a munkáját, és ezen nem hajlandó változtatni.

– Olyan emberekről beszélünk, akik különböző cégekben 5-10 ezer eurós juttatásokkal rendelkeznek, férjet, feleséget foglalkoztatnak... Ismétlem, ezek nem magánvállalkozók, hanem közvállalatok. A Srbijagasnak már véghez kellett volna vinnie több dolgot is, de az illetékesek ezeket elmulasztották, tehát nem végzik jól a rájuk bízott munkát, ami Szerbia minden lakosának az érdekében áll – fejezte be Mihajlović.

Szerdán Aleksandar Vučić államfő a közvállalatokról folytatott megbeszélés után – melyen Zorana Mihajlović tárcavezető és Dušan Bajatović, a Srbijagas igazgatója is jelen volt – megerősítette, hogy hamarosan kiírják a pályázatokat a közvállalatok igazgatói tisztségére.

– A megbízott igazgatói beosztások rendkívül hosszú ideig tartó betöltése olyan rendellenesség, amely a csatlakozási feltételeket ellenőrző Európa Biztosság Szerbiáról szóló jelentéseiben folyamatosan visszatér. Ezen gyorsan változtatnunk kell, már folynak az egyeztetések a szerb kormánnyal ezzel kapcsolatban – mondta az elnök.

Elmondása szerint felhívta a közvállalatok igazgatóinak a figyelmét, hogy lehetőleg korrektül viszonyuljanak a miniszter asszonyhoz, ellenkező esetben drasztikusabb intézkedésekhez kell folyamodnia.