2024. március 29., péntek
NŐI EB, DÁNIA

Hibátlan oroszok és norvégok

Az orosz és a norvég válogatott is százszázalékos teljesítménnyel jutott be az Eb középdöntőjébe. A herningi B csoport hétfői rangadóján az oroszok parádés első negyedórát produkáltak a svédek ellen, 11:5-re elhúztak, ám a skandinávok Lundström vezérletével még a szünet előtt felzárkóztak (15:13), a térfélcserét követően pedig egyenlítettek is (15:15). A folytatásban Dimitrijeva gyors akcióinak köszönhetően ismét az oroszok kerültek előnybe, a svédek ekkor már nem tudtak újítani, nem bírták az iramot, így az oroszok négy góllal (30:26) nyertek. A kvartett másik mérkőzésén a csehek alaposan meglepték a vb-ezüstérmes spanyolokat, előbb egy 5:0-s, majd egy 5:1-es szériát produkáltak, így magabiztos vezetéssel kezdték a második félidőt. A 41. percben még mindig hatgólos cseh előnyt mutatott az eredményjelző, ám ezt követően csupán két gólt szereztek, miközben a spanyolok tizenegyet lőttek (27:24), így továbbjutottak, a csehek viszont három vereséggel búcsúztak.

A koldingi D csoportban a hétszeres Európa-bajnok norvégok a vártnál talán nehezebb meccset játszottak a románokkal, végül azonban így is fölényes győzelmet arattak (28:20). Oftedalék többször is elléptek a meccs során, a románok a 42. percig tartották magukat, azután viszont megtörtek, és a skandinávok felőrölték őket. A német–lengyel párharcot az alacsony színvonal jellemezte, a csapatok sok hibával játszottak. A hajrában ugyan vezettek két találattal a németek, a lengyelek végül 21:21-es döntetlenre mentették a találkozót, de így is az utolsó helyen végeztek, és kiestek.

B csoport (Herning), 3. forduló: Spanyolország–Csehország 27:24, Oroszország–Svédország 30:26.

1. Oroszország

3

3

0

0

85:70

6

2. Svédország

3

1

1

1

76:76

3

3. Spanyolország

3

1

1

1

72:78

3

4. Csehország

3

0

0

3

69:78

0

D csoport (Kolding), 3. forduló: Németország–Lengyelország 21:21, Románia–Norvégia 20:28.

1. Norvégia

3

3

0

0

105:65

6

2. Németország

3

1

1

1

66:82

3

3. Románia

3

1

0

2

67:74

2

4. Lengyelország

3

0

1

2

67:84

1