2024. április 20., szombat

Vučić: Nobel-békedíjat kapnék Koszovó függetlenségének elismeréséért

Aleksandar Vučić szerb államfő Eliot Engelnek, az USA Képviselőháza külügyi bizottsága elnökének kijelentését kommentálva – miszerint Szerbia nem lesz az EU tagja mindaddig, míg nem ismeri el Koszovó függetlenségét –, kijelentette: nagyon igaza volt, amikor két héttel ezelőtt pontosan erről beszélt.

– Ha aláírnám Koszovó függetlenségét, garantálom, hogy Nobel-békedíjban részesítenének. De tisztában vagyok vele, hogy fontos emberek véleményét tiszteletben kell tartani. És azzal is, hogy nagy nyomást gyakorolnak még ránk ezen a téren, és nehéz helyzetek várnak ránk. Még rosszabb is lehet – idézi az államfő szavait a B92. Vučić hozzáfűzte, nem térhetünk el a saját politikai elveinktől, az a dolgunk, hogy a saját érdekeinket védjük, az Egyesült Államok Képviselőházának véleményét pedig meghallgassuk.

– Nem aggaszt, de zavar ugyanakkor, hogy Szerbiában vannak, akik örülnek az ilyen felhangoknak, mert azt hiszik, ellenem irányulnak. Nem, ezek mindenki ellen szólnak Szerbiában – mondta.