2024. április 16., kedd

Továbbra is az EU-tagság a prioritás

Aleksandar Vučić államfő az EU-tagállamok szerbiai nagyköveteivel, valamint Sem Fabrizivel, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetőjével tárgyalt. A találkozón szó volt a többi között a csatlakozási folyamat dinamikájáról, a régió stabilitásáról, regionális projektekről és az Európai Bizottság beruházási tervéről is.

Az államfő ismételten hangsúlyozta, hogy az Európai Unióval folytatott együttműködés és a teljes jogú EU-tagság elnyerése továbbra is Szerbia egyik legfontosabb külpolitikai prioritása. Az állam elkötelezett a további reformok végrehajtása mellett, amelyeket felelősséggel és komolysággal közelít meg – mondta Vučić.

A nagykövetek elmondták, hogy Brüsszelben üdvözölték a Nyugat-Balkán közös regionális piacáról és zöld megállapodásról szóló, Szerbia és a térség összes vezetője által aláírt nyilatkozatokat. A térség országai közötti jó és erős kapcsolatok nagyban megkönnyítették az EU együttműködését a Nyugat-Balkánnal – hangzott el a találkozón.

Sem Fabrizi, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője elmondta, a szerb gazdaság bizonyította ellenálló képességét a járvány idején. „A külföldi befektetők 70 százaléka azokból az országokból származik, amelyeknek képviselői ma itt ülnek” – mondta Fabrizi, hozzátéve, hogy az EU továbbra is támogatni fogja a szerb gazdaságot.