2024. április 19., péntek

FRISSÍTETT – Elhunyt Pécsi Ildikó

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti
December 5-én, gödöllői otthonában elhunyt Pécsi Ildikó Kossuth- és Jászai-díjas színésznő, Gödöllő város díszpolgára – jelentették be a város honlapján. Pécsi Ildikót Gödöllő Város Önkormányzata saját halottjának tekinti. 80 éves volt.
Gödöllő díszpolgári oklevelét 2010-ben vehette át, ahogyan a Kossuth-díjat is. Rendkívül sokoldalú egyéniségének köszönhetően számos városi rendezvénnyel szinte egybeforrt a neve: Erzsébet Királyné Szavalóverseny, nőnapi műsorok, de nem múlhatott el nélküle városi főzőverseny, állatvédelmi nap vagy kutyák örökbefogadó napja. Számos városi színdarabban fellépett és rendezőként működött közre. Sok esetben férjével, az olimpiai bajnok labdarúgó Szűcs Lajossal – aki ugyancsak Gödöllő díszpolgára volt –, vett részt a rendezvényeken. 
A 2010-es díszpolgári kitüntetése átvételekor, mint mondta, mindössze 9 éves volt, amikor először látogatott el Gödöllő máriabesnyői részén letelepedett keresztszüleihez, és azonnal beleszeretett a településbe. 1960-ban vásárolták meg azt a máriabesnyői telket, ahol 1971-ben férjével, Szűcs Lajossal felépítették otthonukat. 1994 óta volt állandó lakója a városnak, amit ő maga egyszerűen csak „Gödöllőkének” nevezett.
„Ebben a városban mindig szeretet és nyugalom volt. Köszönöm mindenkinek, hogy ez a város ilyen, és itt élhetek. Bízom benne, hogy továbbra is ilyen marad” – mondta a díj átvétele után.
A Színművészeti Főiskolát 1962-ben végezte el. Az évek során tagja volt a Pécsi Nemzeti Színház (1962-66), a Vígszínház (1966-70), a Mikroszkóp Színpad (1970-73), a kecskeméti Katona József Színház (1973-76), a Radnóti Színház (1976-85), a Népszínház (1985-90) és 1990 után évekig a József Attila Színház társulatának. 1994 és 1998 között az MSZP országgyűlési képviselője volt.
A sokoldalú színésznő nemcsak a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott kiváló alakítást (O'Neill: Amerikai Elektra, Szophoklész: Antigoné, G. B. Shaw: Warrenné mestersége, O'Neill: Boldogtalan hold), hanem vígjátékokban és zenés darabokban is remekelt (Neil Simon: Furcsa pár, Achard: A bolond lány, Brefford: Irma, te édes, Brecht: Koldusopera).
Száznál több filmben, tévéjátékban és sorozatban játszott (A Tenkes kapitánya, Az aranyember, Hattyúdal, Veri az ördög a feleségét, Indul a bakterház, Te rongyos élet, Linda, Montecarlo!, Ketten Párizs ellen). Sokat foglalkoztatták a Magyar Televízió kabaréműsoraiban is, Antal Imrével alkotott kettősüknek hatalmas sikere volt.
A színészi munka mellett rendezett, sőt írt is színdarabokat, rendezésében tíz évig minden évben bemutattak egy klasszikus görög darabot Tác-Gorsiumban. Négy könyvet jelentetett meg, 2008-ban gyerekeknek szóló lemezt adott ki, több hangoskönyvet rögzített, valamint önálló estjeivel (mások mellett Blaha Lujzáról, Melina Mercouriról) is fellépett.
Munkásságát 1976-ban Jászai Mari-díjjal, 1980-ban érdemes művészi, 1987-ben kiváló művészi címmel, 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetéssel ismerték el. 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki több évtizedes, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi munkásságáért, előadóművészi tevékenységéért. 2009 óta tagja a Halhatatlanok Társulatának, 2011-ben Hazám-díjban részesült. Idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal jutalmazta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton közleményben tudatta az MTI-vel, hogy Pécsi Ildikót saját halottjának tekinti.