2024. április 18., csütörtök

Választások Romániában

A magyar politikai szervezetek idén közösen indulnak a parlamenti választásokon: az RMDSZ listáin helyet kaptak az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltjei is

Vasárnap Romániában parlamenti választásokat rendeznek, amelyeken a kétkamarás parlament képviselői, illetve szenátori mandátumairól dönt az ország csaknem 19 millió szavazópolgára megyei pártlistás arányos választási rendszerben.

Mindenki csak abban a választókerületben (megyében) adhatja le szavazatát, ahol igazolható lakcímmel rendelkezik. A mandátumelosztásban azok a pártok vesznek részt, amelyek országosan megszerzik a voksok legalább öt százalékát, vagy legalább négy megyében 20 százalék fölötti támogatottságot érnek el. A töredékszavazatok sem vesznek el, hanem az országos kosárba kerülnek, majd - helyben vagy más megyében - további mandátumokként hasznosulnak.
A koronavírus-járvány miatt egyszerre legfeljebb öt szavazó lehet jelen a szavazókörökben, maszkot kell viselniük, legalább egyméteres távolságot tartaniuk, önállóan kell behelyezniük személyi igazolványukat az informatikai rendszer leolvasójába, ráragasztaniuk igazolványukra a voksolást igazoló matricát, továbbá érkezéskor és távozáskor is fertőtleníteniük kell a kezüket.

A közvélemény-kutatások szoros versenyt jósolnak a kisebbségben kormányzó jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a tavaly óta ellenzékben lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) között. A magyar politikai szervezetek idén közösen indulnak a parlamenti választásokon: a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) listáin helyet kaptak az Erdélyi Magyar Szövetség jelöltjei is.
Belföldön 18 802, külföldön pedig - ahol már szombaton megkezdődött a szavazás - 748 szavazóhelyiségbe várják a választópolgárokat, mindenütt helyi idő szerint 7 és 21 óra között.

A külföldön élő romániai állampolgárok esetében, szombat reggel 7 óriág már 21.602 személy élt szavazati jogával, jelentette az Agerpres. A választási hatóság (AEP) szerint 21.329-en levélben szavaztak, 273-an pedig az urnákhoz járultak. A diaszpórában élőket két napon át várják az urnákhoz a parlamenti választáson, szombaton és vasárnap. Az időeltolódás miatt lényegében 59 órán át tart a diaszpóra szavazása, utoljára az Amerikai Egyesült Államok és Kanada nyugati részén levő szavazóhelyiségek nyitnak ki.