2024. április 20., szombat

Segítsünk megmenteni Elvira szeme világát!

A szabadkai újságírónőnek újabb műtétre van szüksége

A szabadkai Rencsényi Hajnal Elvira újságíró, gyógypedagógus egy ritka szembetegségben szenved. Tizenöt éves korában állapították meg nála a nagyfokú rövidlátást. Régebben már átesett egy lézeres látásjavító műtéten, ám a látásromlása nem állt le. Tavaly januárban elvesztette egyik napról a másikra a bal szeme világát. A Belgrádi Klinikai Központba járt kezelésekre. Az idén augusztusban tudta meg, hogy sürgősen műtétre van szüksége, mert a jobb szeme világát is elveszítheti. Szeptemberben egy Facebook-csoport alakult Rencsényi Hajnal Elvira megsegítésére. Bárki licitálhat az itt közzétett tárgyakra, és pénzadománnyal is tud segíteni. Az első műtétre október 12-én került sor Belgrádban. A beavatkozás 3000 euróba került, amelyet a csoportban összegyűjtött adományokból és kölcsönpénzből tudtak fedezni. Egy újabb, 1000 euróba kerülő műtétre is szükség van, amelyet december 14-én végeznek majd el. Az érdeklődők a következő folyószámla-számra utalhatják adományaikat: 275-0000620394058-33 Rencenji Hajnal Elvira, OTP Bank. Külföldről a Western Union segítségével is lehet utalni. A részletekről a Segitsünk együtt megmenteni Elvira szeme világát! nevű Facebook-csoportban tájékozódhatnak.