2021. március 1., hétfő

A csönd éve

„Hűvös volt ez a nap, és az újságok szerint jön az eső, jön az ősz, hosszú tél lesz megint” – hallhatjuk Balázs Fecó A csönd éve című dalában, amelyet annak idején Keresztes Ildikóval közösen adott elő. Ez a zeneszám igen gyakori vendég az otthonunkban, csakúgy, mint a Korál együttes dalai. A legendás énekes halálának napján többször is meghallgattam, és észrevettem, hogy az első mondattól az utolsóig kísértetiesen illik az idei évre. Most, a koronavírus-járvány alatt is igazán aktuális. Az elmúlt hónapban nemcsak az intézkedésekről, a szigorításokról, a napi fertőzöttek és elhunytak számáról, hanem hírességek haláláról is értesülhettünk a sajtóból. A Sars-Cov-2 vírus nem válogat, hiszen egyre több hírességről derül ki, hogy elkapta a fertőzést. Sajnos vannak olyanok is, akik a koronavírus szövődményei vagy más betegségek következtében távoztak az élők sorából. Az elmúlt hónapban megrendülve fogadtuk Balázs Fecó, Benkő László, Mihály Tamás, Böröndi Tamás, Diego Maradona, Miroslav Miša Aleksić, Ivan Bekjarev, Mustafa Nadarević, Cs. Szabó István, Irinej pátriárka és Szőcs Géza halálhírét.

Ebből a szempontból az előző hónapot a Black Friday nyomán nyugodtan átnevezhetnénk Fekete novemberre. Utoljára akkor éreztem így magam, amikor 2015 végén és 2016 elején egymás után hagytak itt bennünket gyermekkorunk és ifjúságunk meghatározó alakjai, köztük David Bowie, Alan Rickman, Natalie Cole, Lemmy Kilmister, Harper Lee, vagy a magyar színésznők közül Psota Irén és Némedi Mari. A sor azóta sok névvel bővült, de nem szeretném szomorítani az olvasót, mivel úgy gondolom, hogy épp elég bosszúsággal, melankóliával, kihívással és tragédiával teli ez az esztendő. A legtöbbjükről írhatnék egy-egy hosszú megemlékezést, hiszen életművükkel maradandót alkottak, többen felnéztek rájuk. Előttem már többen megemlékeztek róluk, ezért úgy döntöttem, hogy megosztom az olvasókkal a novemberben elhunyt hírességekkel kapcsolatos érdekességeket, és néhányukkal kapcsolatban a személyes emlékeimet is.

Kevesen tudják, hogy Balázs Fecó a Neotonban kezdte a pályafutását, majd Som Lajossal együtt távozott a zenekarból. A két zenész egy ideig a Taurus XT-ben játszott együtt, majd Balázs Fecó 1978 és 1986 között a Korál együttes frontembere volt. Olyan dalokat köszönhetünk neki, zenekarainak, és a legendás Horváth Attila dalszerzőnek, mint A kőfalak leomlanak, a Homok a szélben, a Maradj velem!, az Érints meg, vagy az Amit nem mondhattam el. Néhány évvel ezelőtt volt szerencsém élőben is hallani a Korál együttest. Kevés olyan előadót hallottam életemben, akinek hangja úgy szólt élőben, mint egy lemezen. A színpadon álló és a zongora mögött ülő énekesből végtelen nyugalom áradt. A dalokat hallgatva akkor azt éreztem, hogy a világban minden a lehető legnagyobb rendben van.

(Illusztráció)

Ugyanígy az Omega együttes koncertjén is jártam, amikor a zenekar fennállásának 50. évfordulója kapcsán a csapat tagjai Szabadkára látogattak. Óriási tömeg fogadta őket. Az egyik szerb ajkú barátnőm is velem tartott, mivel ismeri a legendás együttes dalait. A közönségeben kicsik és nagyok énekeltek együtt Kóbor Jánosékkal a kivetített fények árnyékában. Novemberben néhány nap leforgása alatt búcsút kellett vennünk Benkő Lászlótól és Mihály Tamástól. Ezentúl teljesen mást fogunk érezni, ha meghalljuk a Gyöngyhajú lány, a Léna, a Régi csibészek, a Petróleumlámpa, a Hajnali óceán, az Ezüst eső, a Nyári éjek asszonya vagy a Fekete pillangó című dalokat. Ilyenkor sokakban felmerül a kérdés, hogy folytatni fogja-e a zenekar a lemezek kiadását és a koncertezést a legendás billentyűs és basszusgitáros nélkül. Annyi bizonyos, hogy az Omega Testamentum című lemeze a napokban jelent meg. Kóbor János az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy nem ez lesz az együttes utolsó stúdióalbuma.

Szőcs Géza erdélyi magyar költő, politikus is örökre itthagyott bennünket. Emlékszem, hogy 2013-ban találkoztam vele, amikor az újvidéki Magyar Tanszékre látogatott. Beszélgetőtársaival Sziveri Jánosra emlékeztek. Szőcs Géza elmesélte, hogy 1979-ben látogatott először a vajdasági székvárosba, és az akkori magyar szellemi élet egyik fővárosának nevezte Újvidéket. Balázs Attila egyik nemrég megjelent írásában arról számol be, hogy amikor annak idején őt és Sziveri Jánost meghívták egy budapesti irodalmi eseményre, egy félreértés miatt nem engedték be őket a rendezvényre. Később megtudták, hogy Szőcs Géza közbenjárásának köszönhetően jutottak be, hiszen az erdélyi író azt mondta, hogy távozik az eseményről, ha nem engedik be a symposionosokat. Érdekes megjegyezni, hogy tavaly Szőcs Géza előadását is hallhatta a közönség a szabadkai Kosztolányi Dezső Irodalmi Napok tanácskozásán.

A múlt hétvégén Miroslav Miša Aleksić, a Riblja čorba zenekar basszusgitárosa is elhunyt. Emlékeimben kutatva rádöbbentem, hogy három koncertjükön is voltam, kétszer Szabadkán, egyszer pedig Adán. Évek teltek el a fellépések között, velünk együtt öregedtek a zenekar tagjai, viszont a lendületük és a fiatalos energiájuk nem csökkent. Bora Đorđević barátja halála kapcsán azt nyilatkozta a Szerbiai RTV-nek, hogy nem tud belenyugodni abba, hogy zenésztársa már nincs többé. Miša Aleksićet testvérének tekintette. Azt is elmondta, hogy ha Belgrádban jár, élete végéig fürkészni fogja a basszusgitárost, hátha még egyszer feltűnik majd a jobbján, mint azelőtt. Bora Đorđević szerint Miša Aleksić a tettek embere volt, hiszen amikor a kezébe adott egy szöveget, tudta, hogy nagyon jó dalt fog belőle kihozni. Nem véletlen, hogy a zenekar több dala is hozzá köthető, például a Dobro jutro, a Ja ratujem sam, az Ostaću slobodan, az Odlazak u grad és az Amsterdam című slágerek. Ez utóbbinak köszönhetően akkoriban az év zeneszerzőjének választották.

Novemberben Ivan Bekjarev színművésztől is búcsút vettünk. A művész nemrégiben egy film forgatása közben tudta meg, hogy koronavírussal fertőződött meg. Igen mozgalmas és termékeny pályát tudhat maga mögött, 150 színpadi és több mint 50 filmszerep fűződik a nevéhez. A legismertebb szerepeit a Bolji život, a Srećni ljudi, az Otpisani, és a Gorki plodovi sorozatokban kapta. Egy ideig a Szerbiai Rádió és Televízió műsorvezetője is volt. A kollégái mondták róla, és maga is megerősítette, hogy sosem jegyzetelte le előre a megszólalásait, csak leült a mikrofon mögé, és beszélt. Talán a hallgatók is ráéreztek a profizmusára, hiszen az 1970-es években ő volt a Studio B legkedveltebb műsorvezetője.

Böröndi Tamás színművész, a Vidám Színpad igazgatója is eltávozott közülünk. Nemcsak színpadi alakításaira fogunk emlékezni, hanem filmes szerepeire is. Például a Szomszédok című sorozatban az iskola egyik tanáraként láthattuk. A Vidám Színpad egy emlékhelyet állított fel a tiszteletére, hogy barátai és tisztelői leróhassák kegyeletüket az intézmény bejáratánál. Bodrogi Gyula a következő szavakkal búcsúzott tőle: „Böröndi Tamás: Mától már csak emlék… Ez hihetetlen, lehetetlen és igazságtalan! Tudom, hogy ez az élet, az élet, amibe minden belefér… De nem! A halál nem! Ez a halál nem fér bele. Hiszen nagyon sokszor legördült már a függöny, és a nézőtéren csillogó szemű, mosolygó nézők tapsoltak… Most lement a függöny, és csönd, zokogás, fájdalom.”