2024. április 18., csütörtök
APATIN

Játszótér 250 000 euróért?

A svájci kormánynak a vagyonadó reformjáért indított programja 150 000 frankot hozott Apatin községnek, azzal, hogy a község haladó vezetésére bízták ennek a pénznek a felhasználását. Több javaslat is született a beruházásokra. Egyik volt Prigrevica–Szentiván főutcájának felújítása, a másik zöldségpiac építése Szondon, a harmadik Szilágyon, a templom körüli park kivilágítása, Bácskertesen a Zombori utat kívánták fölújítani, Apatinban játszóteret szerettek volna a 44-es blokban, a Vöröskereszt épülete melletti mezőn, és ugyanitt vették tervbe a kerékpárút felújítását a Dimitrije Tucović utcában.

Csakhogy ezek közül egyik terv sem valósult meg – emlékeztet a Bez Straha (Félelem Nélkül) Egyesület.

A polgárok ugyan megszavazták a játszótér építését a Vöröskereszt épülete mellé, de menet közben valaki módosította a tervet, a játszótér maradt, de immár a 122-es blokkban. Az is kiderült, hogy a 150 000 svájci frank kevés egy gyermekjátszótér kialakításához, ezért hozzátettek mintegy 115 000 eurót a községi költségvetésből. Erről a pótkiadásról már nem kérdezték meg a polgárokat.

Az egyesület felveti a kérdést, hogy a 150 000 svájci frank nem lett volna bőven elegendő és játszótér kialakításához, ha még ugyanennyit hozzá kellett a közpénzből tenni?

Az egyesület szerint a pénzpocséklás és pazarlás helyett a svájci adományból Apatin község minden elemistájának megvásárolhatták volna a tankönyveket, és így támogathatták volna Apatin legtöbb polgárát. Vagy a szociálisan rászorulók megsegítésére is fordíthatták volna az adományt… de túl nagy a párt pénzéhsége – tépelődnek a Bez Straha Egyesületben.