2024. március 28., csütörtök

Fejlesztő munka áldatlan körülmények között

Az óbecsei Bratstvo Általános és Középiskola tegnap ünnepelte (volna) az iskola napját

1992 óta december 3-a a fogyatékkal élők nemzetközi napja, és az elmúlt tíz évben ezen a napon ünneplik meg az iskola napját is az óbecsei Bratstvo Általános és Középiskolában. A speciális tanintézményben több mint száz diák tanul kiváló szakemberek, de nagyon mostoha körülmények között. A diákok most otthon tanulnak, és az ünneplés is elmaradt.

– Nagyon sok diák olyan nehéz szociális körülmények között él, hogy náluk nincs internetkapcsolat sem. A vidéki diákoknak a kinyomtatott feladatokat postán küldjük, a helybéliekhez pedig házhoz visszük, és ők visszahozzák – a mi diákjainkkal csak így működhet a távoktatás – jelentette ki Horváth Zoltán, a Bratstvo Általános és Középiskola igazgatója.

A speciális iskola két épületébe 53 általános és 50 középiskolás jár, utóbbiak szerbül fodrásznak, magyarul kertésznek és péknek tanulhatnak. A különböző fejlődési rendellenességgel élő vagy szociálisan hátrányos helyzetű egészséges gyerekekkel szakemberek foglalkoznak a tanórákon.

– A közös tanórák mellett a legtöbb diákunk egyéni fejlesztésben is részesül, ami azt jelenti, hogy a gyógypedagógusaink – az általános gyógypedagógusok, a logopédusok, a fejlesztő szakemberek, a tiflológusok és a redukátorok – külön, individuális órákon is foglalkoznak a gyerekekkel. Ez azért fontos, mert csak így tudnak a gyerekek megfelelőképpen fejlődni – tudtuk meg Kurczinák Kiss Szilviától, az iskola gyógypedagógusától, logopédusától.

Sajnálatos módon nemcsak a diákokra irányul kevés figyelem az intézményen kívül, de az iskola Đura Jakšić utcai épülete is nagyon rossz állapotban van, a diákmosdó felett például nincs mennyezet, a guggolós vécén pedig nincs ajtó.

– Létszükséget lenne ezt az épületet rendbe tenni, de évek óta csak ígéreteket kapunk támogatás helyett. Az iskolára szinte 70 éve nem áldozott pénzt senki. A munkánk végzéséhez szükséges eszközök beszerzésében is sokszor adományokra szorulunk, legutóbb például egy a gyógyszertárakhoz intézet körlevelünk után jutottunk hozzá vérnyomásmérőkhöz – mondta el az igazgató.

Szerbiában 700 ezerre teszik a sérült emberek számát, akik baleset, betegség vagy születési rendellenesség következtében élnek valamilyen fogyatékossággal.