2024. március 29., péntek

FRISSÍTETT – Robbanás Belgrád központjában

Egy személy meghalt, ketten megsérültek és a Szerbiai RTV három gépkocsija megsemmisült

Erős robbanás rázta meg ma 9.45 óra tájban Belgrád központját. A Blic első értesülései szerint a Palilulán lévő piac környékén robbant fel egy autó. A detonációtól betörtek a környező épületek ablakai. A Novosti ugyanakkor nem hivatalosan megtudta, hogy egy gázpalack robbant fel az Aberdar utcában, egy személy meghalt, ketten megsérültek és a Szerbiai RTV három gépkocsiját is érte a detonáció.

Később kiderült, hogy a robbanás a Szerbiai RTV parkolójában történt, és valójában hegesztőpalack robbant. A sajtó nem hivatalos forrásokból megtudta, hogy az Ening energetika vállalat egyik dolgozója vesztette életét, egy pedig súlyos sérüléseket szenvedett. A két munkás a robbanás pillanatában nem tartózkodott a gépjárműben, mellyel a helyszínre érkeztek. A járművel szállították a hegesztőpalackot is, ugyanis az SZRTV épületében a klimatizációs rendszeren kellett volna javítást elvégezniük. 

Ugyanakkor az SZRTV egy dolgozója könnyebben megsérült, a robbanástól pedig néhány hivatali autó megsemmisült, és több ablaküveg betört az épületen.

Hivatalos információ még nincs a robbanásról, a helyszínelés tart.