2024. április 18., csütörtök

A gazdagok fizessenek „koronaadót”!

Ausztriában az államadósság mértéke már meghaladja a GDP 90 százalékát

Ausztriában egyre elterjedtebbek azok a követelések, hogy vezessék be az úgynevezett „koronaadót” a gazdagok számára, mivel az ország eladósodik, miközben segíteni próbál a kisebb vállalatokon – írja a bécsi Presse hírportál. Európában az államadósság mértéke a járvány ideje alatt újabb rekordokat döntött, és számos politikus a gazdagoktól várja a segítséget. Az ausztriai kormány is több milliárd eurót irányozott elő, hogy a vállalatokat kisegítse a válságból, és amíg számos cég agggódik a megélhetése miatt, vannak olyanok is, amelyek profitálnak a krízisből. A világ leggazdagabb embere Jeff Bezos, az Amazon alapítója például nem panaszkodhatott az idén, hiszen a járvány idején sokan áttértek az online vásárlásra, így a vállalata még több nyereséget szerzett. Jeff Bezos azonban nem az egyedüli, aki növelte vagyonát a járvány ideje alatt. Ennek következtében már Németország is hajlik a „koronaadó” bevezetésére a gazdagok számára, amit Olaf Scholz német pénzügyminiszter is támogat, aki azt kéri, hogy a nagy jövedelmű polgárok magasabb adót fizessenek. A spanyol vezető kormánypárt is ugyanezt követeli, és speciális adót vezetne be a gazdagabb polgárok számára. Ausztriában az erről folyó vita még tavasszal kezdődött, amikor Werner Kogler alkancellár a vagyonadó bevezetése mellett foglalt állást. A Szociáldemokrata Párt pedig már korábban is szorgalmazta a vagyonadó és az örökösödési adó bevezetését, amit Sebastian Kurz kancellár mindig elutasított. Ezek a követelések azonban a jelenlegi helyzet miatt egyre jelentősebbek, mivel Ausztria masszívan eladósodik a koronavírus-járvány következtében. A kormány szerint az államadósság mértéke már meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 90 százalékát, és jelenleg nem világos, hogyan csökkenthető – írja a Presse. Markus Marterbauer pénzügyi szakértő a 10 millió euró feletti magánvagyon megadóztatását javasolja, amely az osztrák háztartások 1 százalékát érintené. Azok a polgárok, akiknek a vagyona meghaladja a 10 millió eurót, 2 százalékos adót kellene rá fizetniük, a több mint 100 millió euróval rendelkezők adója pedig 3 százalékot tenne ki. A szakértő szerint ez az államnak évente mintegy 7 milliárd eurót hozna.