2024. március 29., péntek

Vučić: Még egy minimálbér a sújtott ágazatokban

A nyugdíjasoknak ígért decemberi egyszeri, 5000 dináros segélyt december 17-én és 18-án utalják át
Fotó: Beta

Fotó: Beta

A következő tíz nap során még egy-egy minimálbért kifizetünk a leginkább sújtott ágazatokban dolgozóknak – jelentette be Aleksandar Vučić szerb államfő, majd hozzátette –, mindez mintegy 72,5 ezer dolgozóra vonatkozik az idegenforgalomban, az autókölcsönző-, a vendéglátó-, a szállodaiparban…, mindazokban az ágazatokban, melyeket a világjárvány különösen sújtott. A Szerbiai RTV-n nyilatkozva bejelentette azt is, hogy ma döntést hoznak, tíz napon belül pedig várható a kifizetés.

Vučić további jó hírrel szolgált, a nyugdíjasoknak ígért decemberi egyszeri segélyt ugyanis december 17-én és 18-án átutalják. Mint ismeretes, minden nyugdíjas 5000 dináros egyszeri segélyt kap – biztosították a 75 millió eurót erre a célra –, majd januártól 5,9 százalékkal növelik a nyugdíjak összegét.

Az államfő szólt a COVID-kórházak kiépítéséről, a védőoltások érkezéséről, egyáltalán a koronavírus elleni küzdelemről. Mint leszögezte, az új batajnicai COVID-kórházba ma 17 órától érkeznek az első páciensek, a védőoltások lassan érkeznek, és bízik abban, hogy győztesként kerülünk ki a koronavírus elleni harcban.